Ugye, ismerős!?

Kis országunk rövid történetében második alkalommal fordul elő, hogy az országos napilapok üres címoldallal jelennek meg. Először, 1995. március 6-án, az váltotta ki a tiltakozást, hogy a Mečiar-kormány olyan lépéseket irányzott elő, amelyek anyagilag lehetetlenítették volna el a sajtótermékeket. Ma, 2008. március 27-én az, hogy a parlamentben levő sajtótörvény-tervezet tartalmilag teszi taccsra a nyomtatott médiákat. Az indítékok tehát azonosak, a helyzet nem. Reméljük!

1995 elején, öt évvel a rendszerváltás után Szlovákia alig kétéves bébiállam volt, amelyről még nem igazán lehetett sejteni, mi lesz belőle. Hogy a nyugati demokratikus világba ágyazó?dik-e be, vagy az „államalapító” Vladimír Mečiar által fémjelzett nemzeti-diktatórikus irányvonalat követi – a válasz abban az időben kétesélyes volt. Ma már nem az. Szlovákia része az euróatlanti demokratikus közösségnek, tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak. Legalábbis jogilag. A gond azonban az, hogy az ország vezetői jelentős részének szellemiségétől még mindig távol állnak azok az értékek, amelyek a nyugati demokráciák alapját képezik. Ez a szólásszabadság és véleménypluralitás mellett egyebek között az az elv, hogy a mindenkori kormány olyan szabályokat hoz, amelyek a közjót szolgálják, azaz a lakosság lehető legszélesebb rétegeinek érdekében állnak.

A Fico-kormány sajtótörvény-tervezete nem ilyen. A jogszabály nem titkolt szándéka megzabolázni a napilapokat, amelyek Robert Fico szerint a jobboldal javára elfogultak, és átvették a politikai ellenzék szerepét. Nyilvánvaló tehát, hogy a tervezet célirányos, a kormány politikai céljait szolgálja, amire nemcsak a kiadók, hanem több nemzetközi szervezet is figyelmeztet. A kormány persze megteheti, hogy hatalmi eszközökkel kikészíti vélt vagy valós ellenfeleit – a médiákat, a civil szférát, az ellenzéket –, de az ilyen rendszert nem demokráciának hívják.

És ennyiben ugyanott vagyunk, ahol 13 évvel ezelőtt: a demokrácia legalapvetőbb pilléreit kell megvédenünk a hatalommal szemben. Hogy ez még mindig az ország „gyermekbetegsége” vagy mélyebb strukturális rendellenességekre mutat rá, kétségtelenül érdekes kérdés, ám lényegi jelentősége nincs. Ott ugyanis, ahol nem automatikusak a demokrácia alappillérei, maga a demokrácia sem automatikus. Annak idején talán nem hittük volna, hogy ez a mondat 18 évvel a rendszerváltás után is érvényes lesz ránk. Szolgáljon azonban vigaszul Adam Michnik mondata, mely szerint a demokráciában az a szép, hogy sosem lehet tökéletes. Éppen ezért kell ragaszkodnunk hozzá.