A fesztiválok fesztiválja 55 éves

A New York állambeli Bethel városka határában található farmon rendezett háromnapos örömünnepre eredetileg „csupán” hatvanezer embert vártak. Ehhez képest mintegy félmillióan érkeztek 1969. augusztus 15. és 18. között, pedig a sajtóban kevés előzetes jelent meg. Viszont száj-ról szájra terjedt a hír, hogy a korszak legfontosabb előadói és zenekarai lépnek fel a három nap folyamán: Jimi Hendrix, Janis Joplin, a Crosby, Stills, Nash and Young, Joan Baez, a Creedence Clearwater Revival, Joe Cocker, a Doors, a Grateful Dead, a Jefferson Airplane, a Who… Röviden: A Rolling Stones, a Beatles és Bob Dylan kivételével mindenki ott volt, aki valamit is számított akkoriban a rockzenében.

A meglehetősen zöldfülű szervezők összesen hatszáz mobilvécét állítottak fel, ami az eredetileg várt tömeg számára is kevés lett volna. A belépő ára 18 dollár volt, de pénztárbódék és kerítések híján gyakorlatilag szabad volt a bejárás az erdőn át.

A logisztika teljesen csődöt mondott, már az odajutáskor kilométeres dugók alakultak ki. A második nap reggelén elfogyott az élelmiszer és az ivóvíz, katonai helikopterekről szórták a tömegbe az utánpótlást. Ráadásul az időjárás is próbára tette a szabad ég alatt táborozókat: felváltva kaptak trópusi hőséget és szakadó esőt.

Aki látta Ang Lee Woodstock a kertemben (Taking Woodstock) című filmjét, képet alkothat a kaotikus, rögtönzésekkel teli előkészületekről. Csodák csodája, mégsem történt tömegtragédia. Mai szemmel nézve szinte értheetlen, hogy ekkora káosz ellenére semmilyen rendbontás nem volt. Az emberek nem háborogtak a körülmények miatt, mindenki megosztotta a szomszédjával, amije volt, a környékbeli farmerek gyümölcsöt osztottak. És a legtöbben valami meghatározhatatlan „szeretetvallástól” átitatva érkeztek, nem csak azért, hogy meghallgassanak 32 zenekart és előadót. Ez a nemzedék még hitt abban, hogy a zene erejével, a béke és a szeretet hirdetésével, közös akarattal szebbé tehető a világ.

Diáklázadások, polgárjogi küzdelmek, hippivilág, underground, szexuális forradalom, politikai és társadalmi töltetű, újfajta zene – mindaz, ami egy generációt foglalkoztatott a hatvanas években, benne van a Woodstock szóban. Ez a fesztivál viszonylag hamar jelképpé vált – az álmokat, a reményeket, a végérvényesen elveszett illúziókat juttatja eszünkbe. Azt a kort, amelyet Milos Forman Hair című filmje olyan szívszorítóan mutatott be. Ez az életérzés soha azelőtt – és soha többé – nem manifesztálódott ilyen látványosan. A helyszín zarándokhely lett, és napjaink virágzó fesztiválkultúrája is sokat köszönhet Woodstocknak – volt mit tanulni, mind a hihetetlen sikerből, mind a szervezési hibákból.

De az sem mellékes tény, hogy a rockzene, amely épp Woodstockban vívta meg művészetté válásának szabadságharcát, később fokozatosan a szórakoztatóipar részévé vált. A mélypont a fesztivál 30. évfordulója volt 1999-ben, a közönség fel is lázadt a 4 dollárért árult víz és a fesztivál nyilvánvaló elüzletiesedése miatt.

Sokan reménykedtek benne, hogy öt évvel ezelőtt, az ötvenedik évfordulón csoda történik, és augusztus 16–18. között sikerül helyrehozni valamicskét a műfaj megtépázott renoméjából – ha nem is a fellépőkkel, de legalább az atmoszférával. A Woodstock 50 projekt azonban teljes csőd lett, és kiderült, hogy napjainkban már lehetetlen megszervezni egy ekkora kaliberű rendezvényt, annyi kötelező biztonsági, higiéniai és egyéb szabályt kell betartani. A stáb egyszerűen nem kapta meg a lebonyolításhoz szükséges tisztiorvosi engedélyt, az eredeti helyszínhez közeli üdülőközpont ugyanis az egészségügyi szakemberek szerint alkalmatlan volt félmillió ember fogadására. Nem mellesleg sokan kritizálták a sajtóban a tervezett zenei kínálatot is (Imagine Dragons, Chance the Rapper, Miley Cyrus, Jay-Z stb.), megkérdőjelezve, hogy pont ők lennének korunk legmeghatározóbb előadói.

Nem véletlen tehát, hogy idén, az 55. évforduló ünneplése már csak a virtuális térben zajlik. Senki nem próbálkozott semmilyen nagyszabású ötlet megvalósításával. Úgy tűnik, mára a fesztiválszakma is belenyugodott abba, hogy Woodstock egyszeri és megismételhetetlen csoda volt.