Drogot kevert egy dunaszerdahelyi férfi egy 17 éves lány italába, majd megerőszakolta

szent marton dom

Újabb részletekre derült fény abban az ügyben, amely Pozsonyban történt július végén.

Egy nigériai származású, dunaszerdahelyi járásbeli férfi július 27-én hajnalban megerőszakolt egy nőt és egy 18. életévét még be nem töltött lányt Pozsonyban, a Szent Márton-dóm közelében. Az elkövetőt azóta a rendőrség letartóztatta, ő viszont tagadja az ellene felhozott vádakat – írja a Pravda.

A hatóságok határozata szerint a férfi az egyik fővárosi bárban kábítószert kevert egy italba, majd azt átnyújtotta a fiatalabbik lánynak, aki megitta. Ezt követően hányingere lett, szédülni kezdett, és kiment az utcára – a férfi ekkor utánaeredt, és miután elkapta, szexuálisan bántalmazta.

A másik nőt a Ján Hollý szobra melletti parkban erőszakolta meg a támadó, neki sem volt ereje ellenállni.

A gyanúsított élt a panaszjogával, és fellebbezést nyújtott be a letartóztatásával kapcsolatos végzéssel szemben. Az ügyet jelenleg is intenzíven vizsgálják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?