Egy viharos 48 óra után Trump elnök 90 napos szünetet hirdetett a vámtarifák emelésében, de az amerikai vámok így is történelmi csúcsra, 24%-ra emelkedtek. Bár sokan globális kereskedelmi háborúról beszélnek, az USA csupán a világimport 13%-át képviseli. A vámok növelik a költségeket, csökkentik a profitot és az exportot, így inflációhoz és recesszióhoz vezethetnek. Rövid távon Amerika szegényebben jön ki ebből.
Viszont az olajárak Trump hivatalba lépése óta 80 dollárról 65-re estek, olcsóbbá téve az energiaigényes termelést. Az amerikai adminisztráció szerint az infláció fő mozgatója az energiaár volt. Trump célja a dollár gyengítése az export ösztönzése érdekében, miközben megtartaná a valuta globális szerepét. A márciusi adatok szerint az infláció 0,1%-ra csökkent, sőt a külkereskedelmi hiány is mérséklődött.
Az amerikai elnök szerint a globalizáció, amelyet egykor csodaszerként ünnepeltek, valójában a szabályok kijátszására épült. A NAFTA, a WTO és más szabadkereskedelmi egyezmények lehetőséget adtak a transznacionalista vállalatoknak arra, hogy megkerüljék az amerikai munkajogi, biztonsági és környezetvédelmi előírásokat. Trump éppen a hazai „globalistákat” tartja igazi politikai ellenfelének. Kína eközben nem nyitotta meg valóban a piacait, a kereskedelmi egyensúlytalanság egyre nőtt, miközben Peking számos jogsértő gyakorlatot alkalmazott. Az USA gazdasági befolyása ma már nagyrészt azon múlik, hogy képes-e ellenőrizni azokat a kereskedelmi javakat, amelyeket maga már nem állít elő.
Amerika egyértelműen Kínát vette célba, és ez a politika már az Obama-korszakban nyilvánvaló volt. Trump azonban átgondolt tervek helyett türelmetlenséget hozott, a vámpolitikája pedig már a saját csapatát is megosztotta. Kína könnyebben tud alkalmazkodni az eladások belföldre vagy máshová történő áthelyezésével, ha az USA-val folytatott kereskedelem csökken. Az Egyesült Államok azonban, amely a kínai importtól nagymértékben függ (gyógyszerek, elektronika és kritikus ásványi anyagok) súlyos károkat kockáztat a kereskedelem idő előtti leállításával.
Trump gyors megállapodásokat akar, mindezt a tétek drasztikus emelésével, majd kényszerű visszalépésekkel. Ez a fajta „art of the deal” inkább káoszt szül. Most a kötvénypiacnak a várttal ellentétes mozgása kényszerítette az amerikai vezetést a visszalépésre. Legfontosabb ázsiai szövetségese, Japán – és nem Kína – kezdte eladni az etalonnak számító tízéves állampapírt. Ráadásul egy technikai hibának köszönhetően a vámokat még el sem kezdték beszedni az amerikai kikötőkben. Washingtonnak 100 nap alatt sikerült megrendíteni a bizalmat az amerikai gazdaságban – a bizalmi indexek 45 éves minimumon vannak.
Közben az EU beleállt a konfliktusba. A vámügyek teljes mértékben Brüsszel hatáskörébe tartoznak, és a válaszlépéseket úgy tervezték, hogy fájjanak a republikánus államoknak: teherautókra, cigarettára, jégkrémre vetettek ki vámokat. Bár az EU igyekszik nyitni Kína felé, közben Oroszország támogatásával is vádolja. Így az EU egyszerre vív retorikai háborút Oroszországgal, vámháborút Amerikával, miközben bizonytalan a kapcsolat Kínával.
Mi pedig itt vagyunk Európa közepén – a német autógyártás csavarhúzói. Szlovákiában a GDP 13%-át adja az autóipar, az export fele ehhez kötődik. Nyitott, export-orientált gazdaságot építettünk, amely működhet egy globálisan integrált világban. Ez a világ most darabjaira hullik, az új rend viszont még nem látszik.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.