Pornó az egész világ

Korunkat az állandó elvárások és csalódások jellemzik. Az újságírók a politikusokkal és az egyházzal együtt keresik az ideális világot és az ideális embert, miközben a valódi, hús-vér embert nem veszik észre. A média, a politikusok és az egyházi vezetők a világot egyetlen nagy „pornóvá” változtatták. Ha egy férfi pornográf mutatványokkal akarná színesíteni a házasságát, csalódna. A valódi szexuális élet eltér a pornófilmekben látott képektől.

Jelenkorunk egyik nagy problémája, hogy nem vagyunk képesek megkülönböztetni a virtuális realitást a tényleges valóságtól. Nem látjuk a különbséget a pornó és a mindennapok között, ami távol áll tőle. Az eszmék fontosak az életben, de ezek hangoztatásakor nem szabad megfeledkeznünk az emberről. A hús-vér emberről, aki frusztrált, gonosz, beteg, aki mediális arénában lábadozik, és úgy néz ki, mint egy majom az állatkertben, aki mindent megmutat a látogatóknak – még azt is, ami az intimitás birodalmába tartozik. Az embereknek, az állatokkal ellentétben, kellene rendelkezniük intim magánszférával. Tudniuk kellene, miről beszéljenek nyilvánosan, és miről hallgassanak. Régen ezért viseltek kendőt. Ma már mindenről kendőzetlenül beszélnek. Még arról is, amiről nem illik vagy nem kellene.

Németországban elfogadtak egy törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a kiskorúak háromhavonta megváltoztathassák a nemüket. Egy felnőtt évente ezt csak egyszer teheti meg. A dolgot nem feltételezik hormonterápiával, sem műtéttel, sőt pszichológus által aláírt igazolást sem kell felmutatni.

A gyerekek már az óvodában lehetőséget kapnak arra, hogy szabadon eldönthessék, kik vagy mik akarnak lenni: lány, fi ú vagy valaki „harmadik”. Ez az ő „joguk”. Nem nehéz elképzelni, mi lesz egy ilyen generáció vége.

A szomszédos Csehországban sok olyan fiatal van, akik egyszerűen nem bírják elviselni az életet. Az elmúlt évben kétszázzal nőtt azok száma, akik mentális problémák miatt rokkantnyugdíjban kötöttek ki. „Nem bírom ki, hogy nyolc órát üljek valahol egyfolytában egy irodában. Rosszul leszek, remegni kezdek, vagy sírni támad kedvem. Ilyenkor például le kell feküdnöm egy időre, és pihennem kell” – írta le érzéseit a 25 éves Gabriela az idnes.cz cseh portálnak. Rokkantnyugdíjas.

Az önkárosítás kóros jelenséggé vált a gyerekek és a serdülők körében. A motoli kórház gyermekpszichiátriai osztályára 2020-ban 142 beteg került be. 2021-ben ez a szám 299 volt, 2022-ben pedig 354-en kötöttek ki itt önkárosító hajlamaik miatt. Csehországban szinte minden ötödik serdülő korú fiatal rendszeresen károsítja magát.

Tudnunk kell, hogy a fiatalok azokkal a kártyalapokkal játszanak, amelyeket mi adtunk a kezükbe. Játszanak. És veszítenek. Egy korlátok nélküli világot építettünk. Egy tisztelet és szabályok nélküli világot. Mindenhez való joggal. Kötelezettségek nélküli világot. A reménytelenség világát.

Cinkosok vagyunk. A beteg világ a mi névjegyünk, az öregeké. Nem a fiataloké. Ők csak áldozatok. Mindannyian azok vagyunk. Az „idealizmus” hisztérikus lakájai. A százszázalékosság prédikátoraiként tetszelgünk, miközben elfelejtettük, hogy a boldogság nem százalékokban mérhető.

A szerző a Plus 7 dní munkatársa