Ugocsa non coronat

Nem mindent látok úgy, mint Kis János, de úgy érzem, hogy kérdésföltevésének és álláspontjának jogosultságát a rosszhiszemű, vagy értetlen vagy átgondolatlan vitacikkekkel és olvasói levelekkel szemben meg kell védenem – akkor is, ha tudom, hogy elfogult emberek majd azt mondják: ez csak a régi demokratikus ellenzék utóvédharca. Egyébként nem az.

Vegyük sorra – vázlatosan – a problémákat. Mert vannak.

1. Az egyik ellenérvtípus azt mondja: „szemforgatás” kipécézni a titkosrendőrséget, amikor köztudomású, hogy a demokratizálódott utódpártok vezetői mind az órezsim intézményeiben működtek, s a titkosszolgálat csak egy volt közülük. Ez azért tévedés, mert bár a rendszerváltás evolutív volt, a legitimációs konszenzus éppen itt húzott éles választóvonalat: igenis egyetértés volt benne, hogy a GPU és az ÁVH utódszervezeteit nem cipeljük át az új rendszerbe. Ez a választóvonal vitatható, de annak az erkölcsi jelentősége, hogy egyáltalán van valamilyen határvonal, tagadhatatlan. Szemben minden ellenkező híreszteléssel, a jogfolytonosság nem teljes, ezért is róttak föl némelyeknek pártállami praktikákat 1989. október 23-a, a köztársaság kikiáltása után.

2. Egy másik ellenérvtípus azt állítja, hogy ilyen az élet, c’est la vie. Széchenyi együttműködött Metternichhel, Kemény Zsigmond az abszolutizmus idején denunciálta az 1848-as forradalmat. Mit ugrálunk itten? Erre csöndesen és szerényen azt lehet válaszolni: arra törekszünk, hogy olyan társadalmat hozzunk létre, amelyben nem kényszerülnek megalkuvásra és önmegtagadásra azok, akik szeretnének valamit tenni népük érdekében, s akik joggal tartanak retorzióktól. Mellesleg a külső és a belső elhárítás tisztjei nem megalkuvók voltak, hanem azok, akik másokat kényszerítettek kompromisszumra. Az új igazságügy-miniszter úgy nyilatkozott, ő megveti a besúgókat, de tiszteli az elhárítótiszt alakját. Ez egyszerűen az úr és a szolga megkülönböztetése. Akit kényszerítenek, az rongyember, aki kényszerít, az úriember. Ősi nézet, de téves. Ha megaláztatás és kényszer nélküli társadalmat szeretnénk, akkor a megalázókat és kényszerítőket nem dicsőíthetjük – bár persze bántanunk se kell őket.

3. A legfontosabb ellenérvet pártelnökök és jegyzetírók mellett a nagy magyar író, Nádas Péter fogalmazza meg. Szerinte a demokratikus politikában semmi keresnivalója nincs az erkölcsi bírálatnak (ez „totalitárius”); továbbá a demokrácia lényege a törvénytisztelet, ezért az államtitoksértés folytán nyilvánosságra került adatot nem kell tekintetbe venni. Különös vélemény. A törvénytisztelet az abszolút monarchiára és a porosz fölsőbbségi államra (Obrigkeits-staat) is jellemző volt. A joguralom (rule of law), amelyre Nádas föltehetőleg gondol, az nem demokratikus, hanem liberális alapelv. A nem jogállami törvénytisztelet: alattvalói magatartás. Amikor a régi demokratikus ellenzék enge-dély nélkül működtetett folyóiratokat és kis könyvkiadókat, rendezett illegális összejöveteleket, akkor hatályos jogszabályt sértett, de – ha komolyan vesszük a természetjog és „az emberi jogok” fogalmát, akkor – nem sértett jogot. Michael Kohlhaas is jogtisztelettől (a természetjog „fölsőbb törvényétől”) hajtva gyújtotta föl fél Németországot. Magában az alkotmányosság alapelvében implicit az erkölcsi bírálat. Erkölcsi okokból kifogásolhatunk hatályos törvényeket, s ezeket akár egyetlen honpolgár is megváltoztathatja, ha panaszt nyújt be az Alkotmánybírósághoz, az Európai Emberi Jogi Bírósághoz, vagy ha népszavazást kezdeményez. De az is erkölcsi fölülbírálat, ha lelkiismereti okokból megtagadja a katonai szolgálatot, polgári engedetlenséget tanúsít igazságtalansággal szemben, üldözötteket bújtat, betiltott csoportokhoz csatlakozik, betiltott elveket hirdet. Ezek mind politikai – „közügyi” – aktusok, amelyek megoldása, ha van nekik, egyszerre erkölcsi, jogi és politikai természetű. A hatályos törvények aggályos betartása olykor erkölcsileg lehetetlen – és ez nem teológusok és filozófusok szakmai belügye. Amikor cigány polgártársaink igazságtalan kilakoltatása ellen tettleg tiltakoztunk, törvényt sértettünk – és jól tettük. Éppenséggel a fönnálló szabályrendszer és szokásrendszer erkölcsi bírálatának lehetősége és politikai tetté változtatása a szabadság záloga, nem pedig e „területek” gépies szétválasztása. A Magyar Narancs vezércikke szerint ezt csak a demokratikus ellenzék ugocsai „dinoszauruszai” képviselik. Ha ez így lenne, szomorú lenne, de ha mégis igaz, büszke vagyok ásatag őslény barátaimra, s egye fene, még magamra is.

A szerző egyetemi oktató