Többet ésszel, mint összefogással

Velük „darabra” ugyan gyarapodhatna az összefogni vágyó szervezetek száma, a választók megmozdítására azonban nem biztos, hogy képesek. Ott van továbbá a nehezen meghaladható Gyurcsány-kérdés. A DK-nak reális esélye van az önálló bejutásra. Ereje megközelíti vagy el is éri a másik volt miniszterelnök, Bajnai Gordon pártjáét. Gyurcsány Ferenc ebből a pozícióból ostorozza ellenzéki riválisait, miközben az Orbán-kormány legádázabb ellenfelének szerepét is magának követeli. Ugyanakkor 2004–2009 közötti kormányfőként annak az Orbán előtti időszaknak a szimbóluma, amelyet a választók leváltottak 2010-ben. Kérdés, persze, mire is szavaztak a választópolgárok 2010-ben? Orbán Viktor szerint ő egy sajátos „magyar modell” létrehozására kapott felhatalmazást. Az ellenzék ezt joggal vitatja, de az sem valószínű, hogy a választók „restaurációt” szeretnének. A legtöbben inkább túllépnének az elmúlt negyedszázadon. Új politikai elit viszont nem emelkedett ki a habokból. Az ellenzéki stratégia kapcsán folyó vita nem egy, hanem két kérdésről szól: mennyi összefogás és mennyi megújulás? Ha a két szempontnak egyidejűleg szeretne megfelelni az ellenzéki oldal, abból nem következhet, hogy mindenki összefog mindenkivel. Más kérdés, hogy a megújulás se mérhető colstokkal. Az Együtt–PM-nek a vezetője volt a Gyurcsány-kormány minisztere, az MSZP pedig háromszor volt kormányon a rendszerváltást követően. Miként a Fidesz is már kétszer. Az MSZP és az EPM szövetsége nyáron ellenzéki nagykoalíciónak látszott. A Bajnai-párt gyengélkedése ellenére az MSZP– EPM konstrukció a legerősebb ellenzéki csoportosulás. Nélküle biztosan nincs kormányváltási esély. A bővítési lehetőségek pedig korlátozottak. Bár Gyurcsány a szövetségért cserébe felkínálta visszalépését, az ajánlat úgy szólt, hogy ez esetben lépjen hátra a többi ellenzéki pártvezető is. Erre nem fog sor kerülni. A korábbi tervek ellenére nincs közös lista, nincs közös miniszterelnök-jelölt, sőt, nem lesznek a demokratikus ellenzék által egységesen támogatott egyéni jelöltek sem. Mindezek után az az utolsó esélye maradt az ellenzéknek, hogy elkezd saját maga helyett valami másról beszélni: a Fidesz bírálata mellett több súlyos társadalmi probléma megoldásáról. Ha az összefogást szánták fő üzenetnek, akkor nemcsak az ellenzéki erők vannak bajban, hanem a választóik is. A szerző magyarországi politológus