Politikai ízlése szerint most minden hírmagyarázó igyekszik vagy kárörvendve vagy sajnálkozva megmagyarázni, miért futott zátonyra a Polgári Konzervatív Párt (OKS) vezetőinek próbálkozása; nem kerülnek fel az MKP képviselő-választási jelöltlistájára.
Tíz deka konyhasó
Az OKS próbálkozását elsősorban a kényszer motiválta. De az is közrejátszott, hogy sejtelmük se volt, a fordulat utáni évekhez képest mekkora változások mentek végbe azok magatartásában és helyzetében, akiket magyarként a VPN és az FMK együttműködése során megismertek. Az orosz népi bölcsesség szerint legalább 1 pud (16,4 kg) sót kell közös fedél alatt elfogyasztani ahhoz, hogy ketten alaposan megismerjék egymást. Akárhogy számítjuk, az FMK és a VPN „közös háztartásában” legfeljebb 10 dekányit konzumáltak ebből a nélkülözhetetlen ételízesítőből. Nem vonható kétségbe, hogy a közös politikai vércsoportba tartozás alapján felkínálkozók „listára engedése” kiváló cáfolata lett volna annak a feltételezésnek, hogy a magyar párt mindörökre etnikai alapon szerveződő politikai erő akar maradni.
Az MKP elszalasztotta ezt a lehetőséget. Megtehette. Bizonyos szempontból hasonló helyzetben van, mint a HZDS. Mečiar tudja, hogy ha esik, ha fúj, még legalább két választáson eléri a minimum 25 százalékot. Egyenes út ez a degenerálódás felé. Az MKP befelé fordulásra hajlamos vezetői is tudják, a 9-10 százalék ma is, négy év múlva is szavatolt. A szlovákiai magyarnak nincs más választása.
Mielőtt a kényszernaivságban szenvedő OKS-vezetők jogosan rátarti entellektüelekként megalázkodtak volna, nem kalkulálták be, hogy az MKP (is) megélhetési párttá vált. Aki ismeri az MKP-ben uralkodó viszonyokat, a kiválasztás módját, az ambíciók mértékét, az el tudja képzelni, hogy némely magyar törvényhozók lelkében mekkora kisebbrendűségi érzés keletkezik, ha egy klubba kerül mondjuk Langošsal vagy Zajaccal...
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.