Tervezet Székelyföld regionális autonómiájáról

A Székelyföld önrendelkezését és a Románia többi területén élő nemzeti kisebbségek autonómiáját érintő tervezetet dolgozott ki egy romániai magyar és nemzetközi politológusokból és jogászokból álló szakértői csoport Bakk Miklós politológusnak, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatójának a vezetésével.

A Székelyföld önrendelkezését és a Románia többi területén élő nemzeti kisebbségek autonómiáját érintő tervezetet dolgozott ki egy romániai magyar és nemzetközi politológusokból és jogászokból álló szakértői csoport Bakk Miklós politológusnak, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatójának a vezetésével.

Bakk Miklós elmondta, a tervezet még munkafázisban van, ezért nem lehet véglegesnek tekinteni. A tervezet három kerettörvényből áll, de az elképzelések még képlékenyek, pontosabb kidolgozásra szorulnak.

Az első kerettörvény a regionális tanácsok által vezetett romániai régiók működéséről szól, tartalmazza a régiók működési feltételeit, a fontosabb intézmények hatásköreit. A tervezet készítői rögzítették, hogyan kellene elképzeléseik szerint módosítani a romániai államháztartást annak érdekében, hogy ezek a régiók működőképesek legyenek. A második és a harmadik kerettörvény különleges jogállású régióvá alakítaná Székelyföldet. ĺgy a Hargita, Kovászna és Maros megye egy részéből álló Székelyföld regionális autonómiával rendelkezne. A tervezet szerint ezen a területen bevezetnék a teljes kétnyelvűséget, így mind a román, mind a magyar nyelv hivatalossá válna. Ez arra kötelezné a köztisztviselőket, hogy mindkét nyelvet ismerjék. A közoktatás rendszere is hasonlóképpen épülne fel, a két nemzetiség diákjai külön intézményekben tanulnának. A tervek szerint Székelyföld az önkormányzati és parlamenti választásokon kívül saját regionális választási rendszerét is kidolgozná. A szakértői csoport a nem Székelyföldön élő romániai magyarok számára a nem területhez kötött, kulturális-személyi elvű autonómiát tartja alkalmasnak, ennek részleteit azonban még nem határozták meg. A Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szemben fellépő, októberben megalakult Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Székelyföld autonómiájáról szóló jogszabály véglegesítését és annak a román parlament elé terjesztését tűzte ki célul. Toró T. Tibor RMDSZ-es képviselő, a decemberben megalakuló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményező testületének tagja az MTI-nek elmondta: a szakértői testület abból az autonómiatervezetből indul ki, amely Csapó Józsefnek, az SZNT elnökének a nevéhez fűződik.

Az EMNT és a szakértők társadalmi párbeszédet kívánnak folytatni a tervezetről a román politikai elittel. Toró úgy véli, hogy a székelyföldi területi és a személyi elvű autonómia ügyét együtt kell szorgalmazni. Az elképzelések szerint az EMNT lenne a romániai magyarság parlamentje, amely egyesíti majd a jelenleg Romániában működő polgári köröket, a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester által vezetett Magyar Polgári Szövetséget és az SZNT-t. Az RMDSZ vezetői és Markó Béla szövetségi elnök politikáját támogató tagjai azonban úgy vélik, hogy az EMNT és az SZNT a romániai magyarságnak csupán egy kisebb hányadát képviseli. E politikusok közül többen korszerűtlennek tartják a Csapó-féle autonómiaelképzelést, úgy vélik, hogy az a romániai magyarság elszigetelődését eredményezi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?