Teleki tragédiája mai szemmel

Ellenfeleit talán jobban megrendítette önkéntes távozása az életből, mint szövetségeseit, politikai elvbarátait. Horthy kormányzóval, például, akkor ismerkedett meg, amikor 1919-ben Szegeden szervezték az ellenforradalmat és tárgyalni indultak az antant képviselőivel Belgrádba, de útközben egy éjszakára meg kellett állniok Pancsován, ahol – mivel szállodai szobát nem kaptak – egy vendéglő biliárdasztalán aludtak, kettesben. Nos, Horthy a hivatalos gyászra korlátozta részvétét, amikor miniszterelnöke öngyilkosságáról értesítették. Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen elolvashatta Teleki búcsúlevelét, amelyben ugyan dominált az önvád, hogy nem tudta visszatartani a kormányzót a náciknak tett szolgálatok dolgában, de a szószegés vádja a jugoszlávokkal kötött örök barátsági szerződés felrúgásával kapcsolatban – mindenképpen Horthyra vonatkozott. A brit miniszterelnök, Winston Churchill viszont nem ismerte ezt a búcsúlevelet, amely a politikusi felelősségvállalás ritka példája, de pontosan tudta Magyarország és Teleki helyzetét 1941 áprilisában, és leírta róla ezt a híres mondatot: „Áldozata tisztára mosta nevét a történelem előtt”. Jan Masaryk pedig híres londoni rádióüzenetei egyikében egyenesen erkölcsi példaként állította Teleki magatartását a hitlerájjal kollaboráló Hácha „államelnök” elé: „A magyar Teleki, gonosz ellenfelünk, férfiként halt meg, Hácha pedig él gyáván és tisztességtelenül”. Masaryk elnök fia, természetesen, nem kedvelte a magyar arisztokráciát, pontosan ismerte, hogy a Trianon revízióját előkészítő magyar politika mögött Teleki volt a főszereplő, tehát cseh szempontból ellenfél volt, de az erkölcsi gesztus tiszteletadásra késztette.

Teleki Pál tekintélyes tudós volt, egyetemi tanár és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, aki negyven esztendősen vállalt valós politikai szerepet. Az őszirózsás forradalom, illetve a Tanácsköztársaság elleni fellépést már-már erkölcsi kötelességének érezte és az álláspontja kristályosodott ki: az első világháborús vereségét és a megalázó békét csakis egy konzervatív és hangsúlyozottan keresztény-nemzeti politika orvosolhatja. A tévéadás egyik résztvevője, Ablonczy Balázs mutatott rá arra, hogy Teleki 1919 előtt egyáltalán nem foglalkozott a magyarországi zsidóság helyzetével, a kérdésben közömbös volt, de ő lesz az ellenforradalom politikusai között az első, aki „elvi” antiszemitaként meghozatja első kormánya idején, 1920-ban az akkori Európa első antiszemita törvényét, s később is, politikai pályafutása idején szorgalmazta a magyar zsidók jogkorlátozását, mint ő maga mondotta: „nem német nyomásra”. Természetesen Teleki soha nem gondolt a zsidóság fizikai megsemmisítésére, viszont meggyőződése volt, hogy a forradalmak okozói a zsidók voltak, tehát társadalmi és gazdasági szerepüket minimálisra kell szorítani. Teleki nagyjából azonosnak tekintette a baloldalt és a zsidóságot. Ugyanakkor a konzervatív eszméire nézvést ugyanilyen veszedelmesnek tartotta, kivált Hitler hatalomra jutása után, a szélső jobboldalt, a nyilasokat is. Igyekezett is visszaszorítani ezeket az erőket. Csak éppen – és ez volt tragédiájának egyik oka – nem tudta, nem akarta észrevenni, hogy törvénykezési gyakorlatával éppen ő teremtette meg az országban azt az antiszemita és baloldalellenes közhangulatot a köztisztviselői karban és főleg a fegyveres testületekben, amely a nyilas befolyást mértéktelenül felerősítette.

Teleki legfontosabb politikai célja a trianoni béke revíziójának elérése volt. Lassan jutott el, de eljutott addig a felismerésig, hogy a magyarságnak nem a régi ország teljes visszaszerzésére kell törekednie, hanem az új határokat lehetőleg a néprajzi tények alapján kell megrajzolni. Tudományos munkáival (például Magyarország néprajzi térképének létrehozásával) is ezt az elképzelést szolgálta. Ugyanakkor észlelnie kellett, hogy a nyugati hatalmak semmilyen békekorrekciót nem támogatnak, a németek és az olaszok pedig nagyon nagy árat fognak kérni a magyar igények támogatásáért. És felismerte azt is – erről beszélt a tévé-filmben igen meggyőzően és személyes élmények alapján Kosáry Domokos akadémikus –, hogy kénytelen elfogadni Mussolini és Hitler támogatását, bármilyen borsos lesz a benyújtott számla, mert éppen ő volt az, aki az akkori magyar társadalmat Trianon revíziójára felkészítette és ha abban a pillanatban, amikor ez lehetővé vált, 1938 és 1940 között, ő meghátrál, a hatalomból kitaszítják, és a németek, illetve a nyilasok veszik át a kormányzást. Bibó Istvánt ugyan nem idézték ebben a műsorban, de hadd tegyem meg én, mert néhány mondata tömören összegezi Teleki személyes tragédiájának és politikai kudarcának okait: „Teleki Pál, aki utoljára képviselte a Horthy-rezsim konzervatív, feudális elemeivel együtt, ennek európai színeit is, egy ideig megpróbált olyan politikát inaugurálni, mely a háború végéig fenn akarta tartani a németeknek tett bizonyos engedmények fejében Magyarország semlegességét. Ez a politika azonban Jugoszlávia megtámadásával megbukott...” Valóban, Teleki konzervatív volt és magatartásából nem hiányoztak feudális elemek sem. Jellemző tényként említették a mostani adás szakértői, hogy Teleki nem érezte jól magát a parlamentben, mert – szerinte – méltatlan vitákba kellett keverednie, viszont otthonosan mozgott a felsőházban, azaz arisztokrata társai között. Romsics Ignác azt is megállapította róla, hogy „nem volt megáldva olyasfajta politikai vénával, mint például Bethlen. Bizonyos kérdésekben merevnek bizonyult, s a politizálás mindennapjaiban elengedhetetlen apró ravaszságok teljességgel idegenek voltak egyéniségétől. Ő a politikába is belevitt valami tudósit: „meggyőzni sohasem érzelmi ráhatásokkal, mindig tárgyilagos érvekkel akart”.

Ugyanakkor Teleki, nem utolsósorban mint tudós, ismerte az aktuális európai értékrendet. Egyeztetni akart. Nem sikerült, nem sikerülhetett. Kosáry Domokost küldte az Egyesült Államokba, tekintélyes és politikacsináló tudóstársaihoz, hogy amíg ő él, Magyarország nem vesz részt Hitler oldalán a háborúban. Kosáry ezt az üzenetet tolmácsolta, de mire hazaérkezett, Teleki már nem élt, utódjának, Bárdossy Lászlónak pedig az volt az első dolga, hogy Magyarországot belevigye abba a háborúba, amelyet Teleki eleve elvesztettnek tekintett. Teleki ebben a vonatkozásban Kasszandrának bizonyult: ismerte a végzet hatalmát, de nem tehetett ellene semmit.

Az utókor pedig elgondolkozhat azon a valóban történelmietlen dilemmán, hogy mi lett volna, ha... Teleki ugyanis nemcsak Magyarország, illetve Erdély földrajzát ismerte, hanem a húszas években, amikor ideiglenesen távol tartotta magát a magyar belpolitikától, a Népszövetség felkérte: vegyen részt Irak és Törökország közötti határ földrajzi és történeti indokok alapján történő megállapításában. Például Moszul vidékén Teleki sikerrel teljesítette e megbízást. (Vajon az arrafelé járó magyarok tudnak-e arról, hogy ki állapította meg azt a határt, amelynek biztosítása – egyebek között – az ő feladatuk is?) Tehát a történelmietlen kérdés így hangozhat: mi lett volna, ha Teleki nem hál együtt egy biliárdasztalon Horthyval, hanem nyugodtan folytatja tudományos munkásságát? Ebben az esetben a tragédia elmaradt volna, mert ezek okai között Teleki előítéletei is szerepet kaptak, viszont maradéktalan marad az a tisztelet, amellyel 1936-ban Budapestre látogató Karel Čapek viseltetett a tudós iránt.