Táncoló figurák

Ha honi magyar kulturális rendezvényre tévedünk, a levegőben mindig valami lóg. Nemzeti színekben pompázó papundekli feliratok, polisztirénből gondosan kinyesett számok, helyi tehetségek festői kísérletei. A kultúrházak színpadán görögnek a veretes gondolatok, de a fejek fölött ott lebegnek a kisebbségi magyarság szívmelengető szimbólumai, bensőséges üzenetei a világnak és önmagának. Bud Spencer elmesélte hajdan, hogyan tetszett meg neki egy, a jelentékeny termetéhez igazán illőnek tűnő behemót cipő. Habozás nélkül megvette, lábára húzta, s identitását végre megfelelően kifejező lábbelijének örvendve megindult négykézláb a kijárat felé. Ugyanis búvárcipőt vásárolt, többször tíz kiló súlyú mélytengeri mokaszint. Ám úgy gondolta, „ha látványként úgy tűnt, számomra termett a vízálló elegancia ólompapucsa, nem hátrálok meg egy kis testi kíntól sanyargatva”. A honi magyarság is viseli kisebbségi létének, szárnyalást nehezítő nemzetiségi búvárcipőjét, kötelességszerűen súlynak érezve az önazonosságot, de ha időnként csak vánszorog is a létben és bukdácsol is a kultúrában, mer álmodni, és képes csillogó buborékokat küldeni a szlovákiai magyarság Mariana-árkának sötét vízből szőtt komor egéig. A feladat fennkölt nyűgét, a megmaradás rabságának nemesítő börtönét feledtetik a kisebbségi kultúrszentélyek nyugodt unalmába belelógó leleményes légi díszek. A legutóbbi, egyéni ízű, titkos kultúrszeánszon ott tündökölt a magasban egy patyolatszín ötvenes, egy igen sajátos látásmóddal megáldott szellem kiötlötte kéz és fáklya, a művészi szabadság enyhe fölismerhetetlenségébe burkolva, és valami érdekes. Fehér alapon hollófekete vonalak.

A néhány fájnsméker összetanakodék, mi lehet ez? Sherlock Holmes alakja ködlött fel egyikőjük előtt, s egy fontos esete. a Táncoló figurák. Baljós üzenetek borzolták egy hölgy kedélyeit, hosszú papírcsíkra rótt táncoló figurák. Mint kiderült, titkosírásról volt szó, de milyen üzenet bomlik ki ennek a magyar alaknak a sámántáncából? Másvalaki úgy gondolta, csak a dekorativitás volt a cél, ezek az egymásba fonódó, elegánsan izgató vonalak egyszerűen szépek, s mint ilyenek, üdvözlendők. A dekódolás, a műélvezés, a dekadens merengés mocorgásaiba rebegett bele egyszer csak a legcsendesebb megfigyelő: „Hiszen ez a Cse-madok kínaiul?!”.