Az év végéig látható a kényszermunkára elhurcoltakról szóló kiállítás Királyhelmecen

Az elhurcolt személyek egyharmadával soha nem találkoztak szerettei. Az ősszel kezdődött és 1944 telén véget ért toborzás 80. évfordulóján Királyhelmecen vándorkiállítást nyitottak meg a Kárpát-medencei magyarokat sújtó borzalmas esemény emlékére. A királyhelmeci Majláth József Regionális Múzeumban az év végéig tekinthetők meg azokból az adatokból és információkból létrehozott tárlat, mely a deportáltakat tömörítő táborok elhelyezkedését, a deportáltak napi teendőit, vagy éppen a deportáltak által beszélt nyelvet is bemutatja. A Veritas Történelemkutató Intézet által szervezett Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956 című vándorkiállítás a közeli Kárpátaljáról érkezett a Bodrogköz központi városába. A kiállítás megnyitásakor Dupka György történész az 1989 óta tartó kutatásokból származó ismereteit adta át a megjelenteknek. 

„A részletek a magyar kormány által kivásárolt, mintegy 700 ezer fogoly kartonjából olvashatók ki. A Szovjetunió mintegy 500 nagyobb táborába és csaknem 5000 kisebb részébe mintegy egymillió magyart, köztük a sváb németet juttattak el. Becslések szerint minden negyedik-ötödik ember nem tért haza. Ezekből a gyűjtemény részét képező kartonokból az elhurcolt emberek többségének szenvedéstörténetével ismerkedhetünk meg. Azért vitték el őket idegen földre, mert magyarok voltak. Ez egy népirtás volt, amely közvetlenül érintette Kárpátalja minden részét, az anyaországot, valamint a Felvidéket, a Délvidéket, tehát a Kárpát-medence teljes lakosságát” – mondta Dupka György. 

A kiállítás azok előtt is tiszteleg, akiket a mai Szlovákia déli részének vidékéről deportáltak. A bodrogközi és Ung-vidéki településekről mintegy 2500 férfit szállítottak szovjet táborokba. A kiállítás megnyitóján a visszaemlékező családtagok is részt vettek, közülük néhányan saját történeteikről is beszámoltak. A bélyi származású Nádasiné Burkus Terézia csupán 8 éves volt, amikor testvérét elvitték a mai Ukrajna területén található, a határhoz közeli csapi vasúti híd felújítására. „Amikor a fiúk hazatértek, arra kértek minket, hogy ne sírjunk, de Gyuszink meghalt. Ez egy rettenetes élmény volt. Először még ők sem tudtak igazán beszélni, de később szinte mindenről beszámoltak, arról is, ami vele történt” – mondta Burkus Terézia.  Pakosta Andrea, a múzeum igazgatója szerint a borzalmas történéseket felelevenítő kiállítás sokakat megmozgatott, és mivel a bodrogközi és Ung-vidéki településekről is rengeteg embert elhurcoltak, fontosnak tartották, hogy a kiállításra egyenként meghívják a polgármestereket, és azokat, akik közvetlenül vagy közvetett módon részesei voltak ezeknek a történéseknek. 

„A bélyi származású Burkus Terézia beszámolója egyenesen szívszorító, de ugyanakkor lenyűgöző, hiszen még csak egy apró kislány volt, amikor megélte ezeket a történéseket, de ennek ellenére még ma is, nyolcvan évvel később is olyan pontosan számolt be róla, mintha tegnap történt volna” – zárta Pakosta Andrea múzeumigazgató.