SME
Kedden belépett a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomba, szombaton már a választási lista 33. helyére került Diana Dubovská.
TALLÓZÓ
SME
Kedden belépett a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomba, szombaton már a választási lista 33. helyére került Diana Dubovská. Egyebek mellett a lapnak adott nyilatkozatában szólt a Jozef Majskýval kötött házasságáról is, amely szerinte átment bizonyos folyamaton, és eljutott olyan szintre, ahol már nem lehet rózsaszín szemüvegen át nézni a világot. Dubovská szerint a külföldi politikusok nem azt mondták, hogy nem lehet Vladimír Mečiarral együtt dolgozni, csupán azt, hogy nehezebben.
NÁRODNÁ OBRODA
Csalódását fejezte ki a lapnak adott interjúban Ivan Gašparovič, mert nem került a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom választási listájára. Vladimír Mečiar egykori jobbkeze leszögezte: nem távozik a pártból, ám valószínűleg visszatér korábbi munkahelyére, a Komenský Egyetem jogi karára. Ivan Gašparovič szerint csupán kamu, hogy az Európai Parlament képviselőjének akarják megtenni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.