TALLÓZÓ

AFTONBLADET
Súlyos pszichiátriai zavarokkal küzd Mijailo Mijailovics, Anna Lindh svéd külügyminiszter gyilkosa, ezért elkerülheti a börtönt – írta ügyészséghez közelálló forrásokra hivatkozva a stockholmi lap.

AFTONBLADET

Súlyos pszichiátriai zavarokkal küzd Mijailo Mijailovics, Anna Lindh svéd külügyminiszter gyilkosa, ezért elkerülheti a börtönt – írta ügyészséghez közelálló forrásokra hivatkozva a stockholmi lap. Ezt a véleményt a svéd szociális ügyek országos igazgatósága (SOS) által kirendelt pszichiáter alkotta a gyilkosról, aki tavaly szeptemberben több késszúrással megölte a külügyminiszter asszonyt. Ha a szakvéleményt elfogadják, a stockholmi fellebbviteli bíróságnak érvénytelenítenie kell a márciusban első fokon hozott, életfogytiglani börtönről szóló ítéletet, s Mijailovicsot elmegyógyintézetbe zárják. Egy korábbi pszichiátriai szakvélemény azt állapította meg, hogy tettének elkövetésekor nem szenvedett ítélőképességét befolyásoló zavarokban, vagyis nem mentesült a büntetőjogi felelősség alól. Anders Forsman pszichiáter szerint „nincsen különösebb baj a korábbi szakvéleménnyel, ha csak az nem, hogy téves következtetéseket vont le.” Mijailovicsot Forsman professzor egy héten át tartotta éjjel-nappal megfigyelés alatt. Mijailovics pere során nem sikerült kideríteni világosan, hogy mi motiválta tettét. A vádlott azt állította, hogy nem akarta megölni és nem is táplált gyűlöletet Anna Lindh iránt, ugyanakkor azt vallotta, hogy depresszió elleni gyógyszer hatására cselekedett, és kezét „ellenállhatatlan belső hangok” vezették.

DIE WELT

Gerhard Schröder német kancellár azt szeretné, ha Günter Verheugen bővítési biztos lenne az Európai Bizottság alelnöke – írta a német lap. Az Európai Bizottság alelnöki posztjának létrehozását Németország és Franciaország kezdeményezte. A két ország elképzelése szerint a poszt birtokosa széles jogkörrel rendelkezne gazdasági és iparpolitikai kérdésekben. A berlini lap úgy tudja, hogy Verheugen hajlik a poszt betöltésére, jelölését Franciaország támogatja, a végső szót azonban az Európai Bizottság éléről távozó Romano Prodi egyelőre ismeretlen utódja mondja majd ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?