TALLÓZÓ

KRÓNIKA
Nem nagy támogatottsága van román parlamenti és kormánykörökben annak a javaslatnak, amely szerint a román nemzeti lobogóra vissza kellene helyezni az ország címerét, elkerülendő, hogy a zászló azonos legyen a Csád Köztársaságéval.

KRÓNIKA

Nem nagy támogatottsága van román parlamenti és kormánykörökben annak a javaslatnak, amely szerint a román nemzeti lobogóra vissza kellene helyezni az ország címerét, elkerülendő, hogy a zászló azonos legyen a Csád Köztársaságéval. Az erdélyi napilap beszámolt arról: a román szenátus jogi bizottsága megvitatta Metin Cercheznek, a török nemzeti kisebbség parlamenti képviselőjének ezt a javaslatát. Az afrikai állam már bepanaszolta Romániát az ENSZ-nél, a világszervezet pedig azt javasolta, a két ország oldja meg egymás között a kérdést. Merchez javaslatát nem támogatja sem a kormány, sem a törvényhozói tanács. Az ellenérv az, hogy Románia nemzeti zászlajáról az alkotmány rendelkezik, az alaptörvény pedig nem teszi lehetővé, hogy a lobogón változtatni lehessen. A napokban ismét felmerült annak a veszélye, hogy Románia és Csád között a nemzeti lobogó kérdése esetleg diplomáciai háborúvá válik. A probléma három évvel ezelőtt felszínre került már, ám a kérdés a tavaly októberben elfogadott alkotmánymódosítás után sem rendeződött. Románia 1821 óta használja a piros-sárga-kék színkombinációt nemzeti zászlóként, a kommunista rendszerben azonban címer volt a közepén. A lobogó az 1989-es forradalom után nyerte el mostani formáját, vagyis eltűnt róla a kommunista szimbólum, és így most tökéletesen megegyezik a Csád Köztársaságéval, amelyet az afrikai államban 1959-ben fogadtak el. Csád panaszt tett az ENSZ jogi osztályánál, emiatt fennáll a veszélye annak, hogy Románia jogilag elveszítheti a három alapszínből álló zászlaját.

SZABADSÁG

Erdélyi magyar munkaközvetítő hálózat alakul E-MELÓ néven a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére – írja a lap. A május végén induló szolgáltatás célja az erdélyi munkáltatók és a magyar nyelvet ismerő álláskeresők közötti kapcsolatteremtés. A tervezetet tavaly kezdeményezték az RMDSZ programjának kidolgozásakor. A szolgáltatást a Communitas Alapítvány működteti, partnerként az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) és az Impulzus XXI segíti a programot. A cégek, önkormányzatok, költségvetési intézmények, civil szervezetek és a munkaerő-kínálat közötti kapcsolat megteremtését célzó szolgáltatás megvalósítása érdekében programtanács alakult. A szolgáltatás két formában áll majd az érdek-lődők rendelkezésére: részint a világhálón keresztül kívánja segíteni a munkapiaci kereslet és kínálat összehangolását, részint irodahálózat kialakítását tervezik; Erdély több városában működnének információs pontok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?