BERLINER ZEITUNG
A tervek szerint Berlinben lesz az Európai Unió központi ünnepsége április végén abból az alkalomból, hogy tíz ország az EU tagjává válik – közölte pénteken a Michael Donnermeyerre, a szenátus hivatalának szóvivőjére hivatkozva.
TALLÓZÓ
A tervek szerint Berlinben lesz az Európai Unió központi ünnepsége április végén abból az alkalomból, hogy tíz ország az EU tagjává válik – közölte pénteken a Michael Donnermeyerre, a szenátus hivatalának szóvivőjére hivatkozva. A díszünnepségre április 30-án kerül sor a Schauspielhausban, Berlin első kőszínházában. A szóvivő szerint az EU-bővítést a szilveszterihez hasonló mulatsággal illik ünnepelni.
FINANCIAL TIMES
Ha az EU-bővítésig rendeződne Ciprus megosztottságának problémája, az lendületet adhat a török csatlakozási törekvéseknek – írta a brit lapban az Európai Bizottság bővítési kérdésekért felelős tagja. Günter Verheugen ugyanakkor figyelmeztetett, ennek az ellenkezője is igaz: ha május 1-ig nem sikerül megoldást találni, a szigetországot kettéosztó vonal az EU de facto külső határává válik. Az a tény pedig, hogy Törökország nem ismeri el a Ciprusi Köztársaságot, azt jelentené, hogy egy tagjelölt nem ismer el egy tagállamot. „Valószínű-e, hogy idén decemberben a már vétójoggal rendelkező Ciprus a Törökországgal folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdése mellett dönt, ha még fennáll a szigetország megosztottsága?” – tette fel a kérdést a biztos.
VEDOMOSZTYI
Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap Kijevben az orosz kőolaj ukrajnai tranzitjáról szóló megállapodást írt alá ukrán kollégájával, Leonyid Kucsmával. A moszkvai lap szerint a szerződés alapján Ukrajna 15 éven át stratégiai partner lesz az orosz kőolajtranszportban. Elvben belemegy a Fekete-tengeri Odessza és a lengyel határhoz közeli Brodi közötti csővezeték „megfordításába”, és további olajszállításba a Barátság-Adria vezetéken át. A megfordítás néhány évre szólhat. Moszkva azt akarja, hogy az Odessza-Brodi vezeték szibériai olajat juttasson az ukrán kikötőbe, s onnan tartályhajókon tovább Nyugat-Európába. A vezetéket azonban Ukrajna azért építette, hogy nyugati olajcégek által kitermelt Kaszpi-tengeri olajat szállítson Lengyelországon át Európába. A 2002-ben elkészült vezeték megrendelések híján mindeddig kihasználatlan.
COTIDIANUL
A román napilap Európa árvái cím alatt tálalta, hogy az Európai Parlamentben keményen elmarasztalták az országot amiatt, hogy az megsértette az árva gyermekek külföldi örökbeadására-örökbefogadására három évvel ezelőtt elrendelt nemzetközi moratóriumot. A tilalom megsértése veszélybe sodorhatja az ország EU-csatlakozási tárgyalásait is. Azonban a gyermekvédelemben illetékes kormányzati hivatal (ANPCA) visszautasította a vádakat, mondván, a moratórium elrendelése után jóváhagyott örökbefogadások az adott külföldi kormányok garanciájával történtek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.