Talán fontosabb a Big Brothernél

Szlovákiában az eddigi felmérések szerint kevesen készülnek szavazni. – Engem sokkal jobban aggaszt, hogy miből fizetem ki a több ezer koronás, évi fogyasztást öszszegző gázszámlámat, mint az, hogy ki jut ki Brüsszelbe. Nekem aztán mindegy, ki markolja fel a havi nyolcvanötezret. Ezért a polgárt kifosztó, pökhendi kormányért semmit sem teszek! – mostanság ilyen és ehhez hasonló vélemények forognak közszájon. Nincs mit csodálkozni ezen, mert a tavaly megkezdett radikális reformokból a hazai polgárok nagy többsége egyelőre csupán a szociális segélyek lefaragását, az energia drasztikus drágulását, a megélhetési költségek lényeges növekedését érzi. Meg azt, hogy a hócipője már telis-tele a kiváló makrogazdasági eredményekről áradozó és szebb közeljövőt ígérő politikusi megnyilatkozásokkal. Mindezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy ezekért a súlyos megpróbáltatásokért milliók szidják és vasárnap nagyon sokan a távolmaradásukkal óhajtják megbüntetni a kormánypártokat. Az indulat azonban ezúttal is rossz tanácsadó. Ugyanis lesznek, akik elmennek voksolni, s mivel bármilyen alacsony részvételi arány esetén is érvényes lesz a voksolás, Szlovákia tizennégy képviselői helyét is betöltik az Európai Parlamentben. És bizony nem mindegy, hogy kik lesznek azok. Miként az sem, hogy a Magyar Koalíció Pártjának lesz-e képviselője, s mennyi. Nem növeli a választókedvet, hogy a legtöbb szlovákiai polgárnak még alapvető ismeretei sincsenek az Európai Parlament működéséről, s a pártok a rendkívül fantáziátlan, unalmas kampányban szinte semmit sem tettek azért, hogy legalább valamivel többet tudjunk erről a testületről. Ahogy Inotai Edit magyar publicista írja, az Európai Unió ugyanis nem állam, az Európai Bizottság sem kormány. Nem létezik hát a parlamentben kormánytöbbség és ellenzék sem. Sőt, nincsenek európai pártok sem. Ezzel nemsokára 732 euroképviselő úgy dolgozik, mintha tényleg egy Európai Parlament honatyája-honanyája volna. Az eddig tizenöt, nyártól huszonöt tagállamból összesereglett hölgyek és urak nem nemzeti, hanem pártcsaládi alapon oszlanak csoportokra. Az utóbbi időben a legnépesebb az Európai Néppárt, s ez valószínűleg így marad a mostani választások után is. Ebben a frakcióban tevékenykedhet, s elsősorban itt lobbizhat majd az MKP egy vagy több, a választóktól bizalmat kapott jelöltje is. Az eddiginél több mandátuma lehet az Európai Szocialisták Pártjának, s valószínűleg az Európai Liberális, Demokratikus és Reformista Csoportnak. Főleg a német zöldek eredményétől függ, hogy több vagy kevesebb képviselője lesz az Európai Zöldeknek, akikkel eddig egy csoportot alkotott az Európai Szabad Szövetség. Viszont az Északi Baloldali Zöldek nem velük, hanem az Európai Egyesült Baloldallal társultak. Külön csoportot alkot a Nemzetek Európájának Uniója, illetve a Demokráciák és Különbözőségek Európája, s van két független rész: az egyik a függetlenek technikai csoportja, a másik a tizennégy, tényleg „magányos farkasként” ügyködő képviselő. A nagy csoportok egymás között osztják el a parlament elnöki, alelnöki, bizottsági elnöki és más tisztségeit. Az elnökséget meg is osztják, a búcsúzó EP-ben két és fél évig néppárti, utána két és fél évig liberális elnök volt. Mint hírlik, a következő fél periódus egy szocialistáé lesz. A csoportoknak van elnökük és titkáruk (az utóbbit ostornak nevezik), de frakciófegyelem csak akkor van, ha erről minden tag megegyezik. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy mennyire egyeztetnek egymással az egy tagállamhoz tartozó képviselők. Szavazattöbbséget csak az szerez, aki eléri, hogy saját pártcsaládja körében, sőt a politikai ellenfelek közül is minél többen egyetértsenek vele. Ez a belső lobbizás a képviselő munkájának oroszlánrésze és értékmérője is. Ezekről az alapvető tényekről semmit sem hallottunk – tegyük hozzá: nemcsak Szlovákiában – a kampány során, amelyben huszonöt országban jórészt kétféle tendencia érvényesült. Magyarországon a parlamenti pártok egyezsége ellenére indulattól sistergett és sárdobálásokkal volt teli a kampányhajrá, amelyben leginkább az MDF és az SZDSZ őrizte meg a méltóságát. Hisztérikusra, a végén pedig tragikusra sikeredett a meggyőzés Portugáliában, ahol Antonio de Sousa Franco, a szocialisták listavezetője egy politikai vita kö-zepette szívrohamban életét vesztette. A tévék beszámolója szerint a legtöbb érdekelt országban látványelemekkel, ötletes rendezvényekkel igyekeztek megtörni a politika iránt alig érdeklődő polgárok közönyét. A csehek most sem tagadták meg önmagukat: nyugati szomszédunknál ezúttal is elmaradtak a hordószónoklatok és a nagygyűlések. Fogyott viszont rendesen az ingyensör meg az ingyenvirsli. Kedélyes riposztok, szellemes véleményütköztetések jellemezték az utcai politikai párbeszédeket. A Vladimír Špidla vezette szocdemek eurokaravánja végigjárta az országot, Josef Zieleniec volt cseh külügyminiszter pedig a flasztert koptatta, sok ezer polgárral kezelt le és beszélgetett el. Az álmosító tévéreklámok közül Dolly Buster néhai pornósztár – ma sikeres üzletasszony – jelenete volt az üdítő kivétel, amelyben egy tehenet fej, miközben azt kiabálja, hogy ugyanígy facsarja ki a prágai kormány is a jobb sorsra érdemes polgárokat. Ezután villát ragad és a trágyába vágja, azzal a harcias mondattal, hogy ugyanígy kell kihajítani mindazt a szennyet, amely a cseh közéletre rakódott. Erre pedig főleg ők, a független kezdeményezés jelöltjei képesek. A kis epizód nem elsősorban a dús keblű hölgy miatt figyelemre méltó, hanem az üzenete miatt. Csehországban valamivel jobb, de azért ott sem könnyű a megélhetés. Mégsem akkora a közöny, a kiábrándulás és a nekikeseredés, mint nálunk. A csehek nagy többségét mostanság sem hagyta el az életkedve, a derűlátása, a jótékony humora. Mindezek a tulajdonságok értelmes cselekedetekre ösztönzik őket. Ma és holnap egyebek között sokukat arra is, hogy mozduljanak voksolni. Valamiképp lekoppinthatnánk tőlük ezt a súlyos gondokon is felülkerekedő egészséges életszemléletet. Már most vasárnap. Ha van időnk és kedvünk órákig nézni az úgynevezett valóság-produkciók epizódjait és izgulni a történteken, találjunk magunkban annyi közösségi és morális erőt, hogy menjünk el szavazni. Mert tényleg nem mindegy, kik képviselik Szlovákiát és a felvidéki magyarságot Brüsszelben. Ebbe már nekünk is lehet beleszólásunk. Erőteljesen azonban csak akkor nyilvánulhatunk meg, ha minél kevesebben maradunk otthon. Ami ugyancsak egyfajta döntés, csak rossz, és főleg gyermekeink, de nemzeti közösségünk szempontjából is nagy felelőtlenség.