Sztárkoldus az utcán

Magyarországon, de kis hazánkban is rengeteg sztár van. Piacunk ugyan kicsi ahhoz, hogy valódi sztárokat tartson el, viszont van helyettük rengeteg pszeudosztár. John Austin, a beszédtettelmélet megalkotója holtában is boldog lehet: elmélete Kelet-Közép-Európában – ugyan némileg kifordítva, de – meglehetősen jól működik. Nálunk ugyanis mondva csinálással (sic!) keletkeznek a sztárok. Egészen egyszerűen valakik egy tisztes foglalkozás – mondjuk meteorológus, riporter, szakács – elé odabiggyesztik a sztár főnevet, s az így keletkezett szóösszetétel egyszerre csak elkezd önálló életet élni. ĺgy lesz a riporterből sztárriporter, a szakácsból sztárszakács, s – bár ez már a röhej határán egyensúlyoz – a meteorológusból sztármeteorológus. Megszokhattuk, Kelet-Közép-Európában történnek furcsa dolgok, nem véletlen, hogy ebből a térségből indult Havel, Mrożek vagy éppen Örkény. Múlt hét óta sztárkoldusunk is van. Az egyik magas példányszámú országos napilap ugyanis két cikkben foglalkozott az egyik, már-már városképi jelentőségűnek nevezhető koldusasszonnyal, s fényképet is közölt róla. Sőt a TASR hírügynökség tudósítója sem állhatta meg, hogy ne számoljon be a keserédes jelenetről. Az említett, városképi jelentőségű koldusasszony általában csúcsforgalom idején veszi fel hadállását. Csak két szívszaggató felkiáltásból áll repertoárja: „Ételre! Ételre a gyerekeimnek!” És talán ezen bukik el produkciója. Annyira talán nem lehet kétségbeesve senki, hogy naponta hibátlan dramaturgiával végigsiránkozzon fél műszaknyi időt. Az asszony egyik „kollégája” a minap elunta a fülsértő kiabálást, alig három méterre letérdelt tőle, és ugyanolyan hangsúllyal elkezdett siránkozni: „Borra! Kérem, adjanak pénzt borra!” Lett is nagy derültség a járókelők között, hullott az apró a koldus poharába. De vajon kell-e, szabad-e erről országos napilapban cikket megjelentetni, leírva, hogy csak másodállásban koldus, valójában takarítónőként dolgozik, ráadásul fényképpel?! Ezzel ugyanis az illető hölgy megélhetését sodorták veszélybe. Azok az olvasók, akik ezt a napilapot vásárolják, ezután biztos nem adnak neki majd egy vasat sem. A koldus-biznisz fennállása óta a jóhiszeműségen alapszik. Igazából nehéz eldönteni, ki a valódi rászoruló, így a jókedvű adakozó – akit, mint tudjuk, szeret az Isten – csak remélheti, megfelelő helyre hullott aprója. Ezzel a nővel ebből a szempontból most nagyon kiszúrtak...