Színház, politika, bunkóság

<p>Szlovákiában a rendszerváltás óta a színház ritkán volt politika tárgya. A magyarok még színházlátogató csoportja talán még emlékszik arra, amikor 2003-ban a Magyar Koalíció Pártja &ndash; csak a történelmi hűség végett: ez még a pártszakadás előtti, Bugár Béla vezette, &bdquo;nagy&rdquo; MKP volt &ndash; fővárosi székházába &bdquo;hívatták be&rdquo; Kiss Péntek József komáromi színidirektort, és közölték vele, hogy &bdquo;nem lesz ez így jó&rdquo;.&nbsp;</p>

Rá két hónapra Kiss Péntek le is mondott. Történt mindez különösebb sajtóvisszhang nélkül, rezignáltan, szlovmagyul. Azt nem tudom, a szlovák színházi porondon történt-e hasonló inzultus, de kevéssé tartom valószínűnek, azzal – nagyon helyesen – tele lett volna a szlovák sajtó.  A színház a politikai diskurzustérbe, szerencsétlen módon, idén Marián Kotleba besztercebányai megyefőnök, a Mi Szlovákiánk Néppárt elnöke kapcsán került vissza, immár kétszeresen. Kotleba nagyon félhet, ha még egy bábszínházat is ellenségnek tekint. Először egy táncszínházat próbált anyagilag ellehetetleníteni, amikor nyáron nem ellenjegyezte a kulturális tárca által megítélt támogatás kifizetését. 20 ezer euróról van szó, ami egy kis, „alternatív” színház számára kész vagyon, de a hazai viszonyok között még egy kőszínházban sem szégyellni való összeg. Kotleba szerint a színház dekadens, és nem a megfelelő értékeket közvetíti, ráadásul sokkal több támogatást kap, mint a folklórcsoportok. 2015-ben a folklórt és a színpadi táncot szembeállítani legalábbis anakronisztikus törekvés, arról nem is beszélve, hogy régen rossz, ha megyei főhivatalnokok mondják meg, milyen a jó kultúra. Ideológiai iránymutatás helyett inkább a nézőkre kellene hagyni, hogy adózott jövedelmükből milyen színházi előadásra akarnak, vagy nem akarnak jegyet váltani.  Újabban pedig egy bábszínház, a Bábkové divadlo na Rázcestí húzta ki a gyufát a zöldinges megyefőnöknél. A forgatókönyv ugyanaz: Kotleba nem írta alá a támogatás folyósítását. A bábszínház színházpedagógiai foglalkozást tartott volna iskolásoknak. A diákok Irena Brežná: Levél fekete fiamnak című elbeszélésének bábadaptációját láthatták volna. Az elbeszélés egy fekete gyermeket nevelő fehér anya „élményeit” meséli el, a nem túl toleráns, az idegentől félő fehér, svájci közegben. Az előadás után a diákok szeminárium keretében dolgozták volna fel a xenofóbia és a rasszizmus témáját. Kotlebáék szemét azonban nemcsak a téma szúrta, hanem az is, hogy az „amerikai” Amnesty International is társszervezője lett volna a sorozatnak, illetve azt is előre tudták, kit neveztek volna rasszistának a szemináriumon.  Kotleba a színházak gazdasági ellehetetlenítésével a modern cenzúra új formáját valósította meg, veszélyes precedenst teremtve. A többségi közegben ezt nem lehetett elkenni. Besztercebányán szimpátiatüntetés volt az intézmények mellett, most szombaton pedig a szlovák kultúra fellegvára, a Szlovák Nemzeti Színház drámai társulata állt ki a regionális intézmény mellett: az előadás bevételét a bábszínháznak ajánlotta fel. Az esti előadás előtt a nézők az inkriminált darabot is megnézhették.  Szomorú, hogy 2015-ben arról kell írni: színházak tevékenységét politikai alapon korlátozni bunkóság. Szerencsére ezen a besztercebányai színházkedvelők is tudnak változtatni nemsokára.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?