Szegényedő derékhad

Nem sikeredett valami vidámra a rendszerváltás évfordulójának első állami ünnepnapja. Tény, napjainkban az elviselhetőnél jóval több a hangulatrontó esemény. Elég a gyógyszerellátás körüli hercehurcára, a gyógyszerek állítólagos betegbarát árkategorizációjára, a rendőrök költségvetés-feltöltő ellenőrző akciójára, a felsőoktatási tandíjak bevezetését előrevetítő törvénytervezetre gondolnunk.

A statisztikusok meg közben megerősítenek bennünket abban, amit szinte mindenki tud: a társadalom „derékhadából”, az egyébként is vékonyka hazai középrétegből mind többen morzsolódnak le, bele egyenesen a kis- és még kisebb jövedelműek mind népesebb táborába. És mindez csaknem másfél évtizeddel a rendszerváltás után történik. Az emberek zöme egyre csak a jobbat várja, aztán minden kormányváltás után kiderül, hogy az előzőek politikai okokból elmulasztottak rendet teremteni (értsd: az állam, a gazdaság hatékonyabb működésének feltételeit megteremteni). ĺgy ahelyett, hogy az átlagkeresetből élők rétege erősödne, mind több az olyan háztartás, amely az átlagjövedelemnél kevesebbet kénytelen beosztani, hogy ki tudja fizetni a lakbért, a villanyszámlát, a fűtési díjat, a gyerek iskoláztatásának költségeit stb.

A statisztika arra is figyelmeztet, hogy a helyzet 1996 óta romlik. Akkor az átlagkeresetből élők még többen voltak, mint a gazdagabbak, illetve szegényebbek. Valamelyest ugyan növekszik a gazdagabb családok száma is, de az átlagjövedelemnél jóval kevesebből élni kényszerülő számára ez nem jelent vigaszt. És az sem nyugtatja meg őt különösebben, hogy a leggazdagabbal együtt kedvezményezettje lesz az új adórendszernek. Azt a pár száz koronát, amit jövedelemadóként ugyan nem vesznek ki a zsebéből, kiveszik a januártól minden bizonynyal dráguló élelmiszerekkel, fűtési, utazási stb. költségekkel. A középréteg meg egyenesen ráfizet az új adórendszerre, miközben a létfenntartási költségek emelkedésével párhuzamosan nagyobb lesz az esélye, hogy ebből a rétegből újabb családok százai, esetleg ezrei csúsznak lejjebb a kimondottan szegények csoportjába. Hacsak nem történik csoda, és nem indul meg a gazdaság fejlődése azokban a térségekben is, amelyekben a háztartások 28 százaléka szociális jövedelemből él. Ilyen térség a Besztercebányai kerület déli része, ahol a munkanélküliség – akárcsak a keleti végeken – a kozmetikázó nyilvántartási intézkedések ellenére nem csökken számottevően. Ténylegesen meg talán semmit nem csökkent, hiszen az említett térségekben köztudottan nem hoztak létre annyi új munkahelyet, amennyivel a munkanélküliek nyilvántartásából töröltek száma csökkent. A felmérési eredmények statisztikája magyarázható mindenképpen; úgy is, hogy az átalakuló országokban az emberek a kisebb adó reményében nem vallják be az összes jövedelmüket, de a nagy átlagra az ilyen magatartás semmiképpen sem vonatkoztatható. A kis fizetésű pedagógusnak vagy kétkezi munkásnak nincs letagadnivalója...