Stohl András feleségétől és Tündétől is elvált

Egyedül maradt Stohl András, hiszen hivatalosan is elvált feleségétől, valamint Molnár Tünde is szakított vele, szinte teljesen egy időben. Mindkét hölgy új párra talált, a műsorvezető pedig nem nyilatkozik. A Survivor egykori győztese szerint Stohlból egyszer csak előbújt a kisördög.

Egyedül maradt Stohl András, hiszen hivatalosan is elvált feleségétől, valamint Molnár Tünde is szakított vele, szinte teljesen egy időben. Mindkét hölgy új párra talált, a műsorvezető pedig nem nyilatkozik. A Survivor egykori győztese szerint Stohlból egyszer csak előbújt a kisördög.



Pár napja még arról cikkezett a bulvársajtó, hogy Stohl András, - rajongóinak csak Buci -, ha megtörten és megalázva is, de visszatér családjához. Többen tudni vélték, hogy a házaspár újra találkozgat, Stohl pedig állítólag sejtelmesen csak annyit nyilatkozott, "majd meglátjuk, mi lesz". A Színes Bulvár Lap pénteki száma szerint azonban "mindennek vége", hiába reménykedtünk, Buciéknál november 2-án hivatalosan is kimondták a válást.




Bár a történet főszereplőit nem sikerült szóra bírni, a színész műsorvezető anyósa, Tordai Éva készséggel állt az újság rendelkezésére, és megerősítette a hírt. Elmondta továbbá, hogy lánya, és volt férje mindenben megegyezett a vagyont és a láthatást illetően, sőt már a karácsonyt is megbeszélték, eszerint a gyerekek a szentestét az anyjukkal töltik, karácsony első napját pedig apjukkal. Az egykori házasok között korrekt a viszony, nem veszekednek, és mindent megtesznek azért, hogy gyermekeik ne sérüljenek a válás miatt. Így van ezzel Stohl volt anyósa is, mint elmondta, ő otthonában is szívesen látja lánya egykori férjét, ha ott akar a gyerekekkel találkozni.
Tünde volt, Tünde nincs
Stohl András a Survivor játék egykori győztese, Molnár Tünde miatt hagyta ott családját, mivel úgy érezte, érzelmeinek nem képes parancsolni. Pár hónapig mindenhol azt mondták, úgy érzik tökéletesen egymásra találtak majd a rövid idill után többé nem nyilatkoztak, viszont egyre kevesebbet mutatkoztak együtt. A Velvetnek még júliusban elmondták, hogy hihetelenül fontosak egymásnak, nem igaz, hogy elhidegültek egymástól, aztán azonban már nem sokat lehetett kiszedni belőlük, úgy tűnt a történetnek hónapok óta vége.
Molnár Tünde azonban most azt nyilatkozta a Mai Napnak, valójában csak három hete tettek pontot kapcsolatuk végére. Nyáron a vörös hajú hölgyet okolták a bulvárvilág álomkapcsolatának befuccsolásáért, mondván autóversenyző társával, Kratochwill Vilmossal nem pusztán munkakapcsolatot ápol, Molnár ezt akkor a Velvetnek is cáfolta. A Survivor győztese most is máshogy emlékszik, szerinte Stohl András volt az, aki nyáron egyszer csak elhidegült tőle. Szerinte az alapvetően ragaszkodó férfiból egyszer csak előbújt a kisördög, nem foglalkozott többé senkivel, sem Tündével, sem a gyerekeivel, más nőkkel viszont annál inkább. Molnár Tünde elmondta, rengeteg névtelen telefonhívást kapott, melyben ismeretetlenek azt ecsetelték, hol és kivel látták a műsorvezetőt, mígnem erről egyszer csak a lány maga is meggyőződött, és úgy érezte, betelt a pohár.

Ez a szakítás azonban még nem volt végleges, lehetett tudni, hogy a dolog még nincs lezárva. Mint azt a Mai Napnak adott nyilatkozatában a Survivor győztes elmondta, Stohl egyfolytában zaklatta sms-ben, telefonon, állandóan azt hangoztatta, hogy nem tud Tünde nélkül élni és kezdjék újra. Végül mikor ebbe a lány is belement, Stohl hirtelen fordulattal azt mondta, inkább mégse, pedig, mint azt említettük, közben a válást is kimondták. Ezzel tehát lezárult a szövevényes, és Molnár Tünde szerint tragikus történet. Szerinte ugyanis ők még mindig szerelmesek egymásba, csak nem tudnak együtt élni. Molnár Tünde ezért most egy másik férfival vigasztalódik.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?