Spórolj a nyugdíjra, bízd a hivatalnokokra

Az alagút (tunel) szó a hazai nyelvhasználatban az utóbbi években oly gyakran szerepelt az állami pénzek illegális kiáramoltatásának jelölésére, hogy lassan már el is felejtjük az eredeti értelmét. Pedig alagút is épül, Ivan Mikloš botcsinálta közlekedési miniszter éppen az elmúlt napokban látogatott el Branyiszkóra. Nem nagy sikerrel, hiszen csak arról számolhattak be neki, hogy bizony nem képesek időre átadni a létesítményt, vagyis a kamionok idén télen is a hegyi utakon csúszkálnak majd. Az okokról azóta is mindenki mást nyilatkozik. Ennek ellenére az ország tele van nagyon ügyes csalókkal, ha valamely vizsgálati szerv vesz egy nagy levegőt és kutakodni kezd, szinte biztos lehet benne, hogy találkozik ezzel a hazai állatfajtával.

A gázművek legújabb botránya is mutatja, hogy ez az ország valóban a korlátlan lehetőségek hazája. Mert nem csak az a gengszter, aki átutalta a saját számlájára az említett tízmillió dollárt, hanem azok is, akiknek ez az ötszázmillió korona négy évig nem hiányzott, illetve akik az illetőt a mai napig még lecsukni sem voltak képesek. De nem vetették meg az „alagutazás” eme formáját a nagy építőipari cégek vezetői sem, a Hydrostav összeomlásával kapcsolatban a sajtóban különféle elemzések jelentek meg az egykori nagy állami cégek szomorú sorsáról. A kormány teljesítetlen feladatai között szerepel az államkincstár felállítása. Ehelyett azonban csak a rendszer működtetésére szolgáló számítógép-hálózat kiépítése körüli botrányokat kapjuk. Legújabban kiderült, hogy a pénzügyminisztérium meghívásos pályázattal igyekszik lezárni az ügyet, amelyre azonban elfelejtettek meghívni olyan világcéget, mint az IBM. Az persze tiltakozik, állítva, hogy ő a konkurenciánál olcsóbban szállítaná a gépeket, de ez nem hatja meg a pénzügyminisztert, aki még a portán sem engedi leadni az említett ajánlatot. Az egészben a legszebb, hogy az államkincstár, vagyis az állami költségvetés helyzetének naprakész követése néhány év alatt behozná az egész hálózat kiépítésének költségeit. Igaz, az „alagutak” lehetőségét is minimalizálná, így ne csodálkozzunk, ha nem mindenki lelkesedik érte.

A hét negatív élménye kétségkívül a kormány nyugdíjreform-koncepciós döntése volt. Ez a jelző már azért az alibizmusért is kijárna, hogy egy ilyen kaliberű anyaggal a távozás előtt foglalkoznak, pedig már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennünk. Ennél sokkal riasztóbb volt az az elégedettség, amely a kormányülés után Peter Magvaši miniszter arcáról sugárzott. Az elmúlt négy év tapasztalatai alapján kijelenthetjük: ha ő elégedett, mindenki másnak oka van a nyugtalanságra. Ez most is így történt, a kormány ugyan garanciát javasolt a járulékos nyugdíjakra, de ennek fejében valamiféle általa kijelölt bizottság döntené el, hogy hova is tegyék az általunk megspórolt pénzt. Persze a szidással is csínján kell bánni, hiszen a kommunista atyáskodás sokak számára még mindig vonzó ebben az országban. Ezért jó volna, ha az ügyben a valódi döntést meghozó következő kormány valamiféle duális modell mellett tenné le a garast. Vagyis választhatnánk, rábízzuk-e a hivatalnokokra a nyugdíjra kuporgatott pénzünket (kockáztatva, hogy 25 év múlva rájövünk, menynyit áldoztunk az „alagútásási” szenvedélyükre), vagy pedig a magunk feje szerint választunk járulékos nyugdíjbiztosítót. Mindenkinek, tehát a mostani anyag elfogadásával kapcsolatosan mélyen hallgató MKP-nak is azt üzenjük: Szlovákia nem úttörő a nyugdíjreformban (sőt éppen sereghajtó), vagyis tessék szépen megnézni mások tapasztalatait, és ezek alapján adni a népnek egy dicsérhető nyugdíjrendszert.

Közben azért hallhattunk szimpatikusabb kormányanyagról is. Egyelőre ugyan csak egy vitafórum keretében mutatták be, de az illetékes kormányügynökség egy, a vállalkozói környezetet javításával foglalkozó elemzésen dolgozik. Ez egyrészt tartalmazza a szükséges jogszabályi változásokat, másrészt pedig javaslatokat tesz egy új támogatási rendszerre. Ezt ugyanis jelenleg elaprózottnak nevezi, ami nyilván finom hivatalos körülírása akar lenni az alibista, semmire sem jó helyzetnek. Az már biztos, hogy az anyag már az új kormány asztalára kerül, minél korábban, annál jobb. Már csak azért is, mert állítólag dolgoznak az adminisztratív kötelezettségek további egyszerűsítésén is.

De azért örüljünk is egy kicsit. A héten megismerkedhettünk a defláció fogalmával. Ez az infláció ellentéte, amikor a fogyasztói árszint csökken, ez a tény a jegybankot is kellemesen meglepte. Kár azonban illúziókat kergetnünk: sajnos, ősszel és jövő tavasszal nagyon eltérő folyamatokra kell készülnünk. Kicsit úgy vagyunk vele, mint a bohém, aki este a vendéglőben mindenkinek fizet, csak azt nem tudja, hogy másnap miből ad ebédet a családjának.