Brandauer is őt csodálja

Mariska hosszú szőke haját valósággal felemeli a szél, amint ügyesen szedi a lábát szeretett sógora, Pepin előtt a hatvanméteres torony kampóiba kapaszkodva. A kémény fedkövén aztán megpihen, és fentről csodálja a dombok és kiserdők szegélyezte lankás tájat.

Klaus Maria Brandauer a főorvos szerepében lenyűgözve nézi a Mariskát megformáló Magda Vášáryovát, aki csak mosolyog Pepin bácsi szavain: „A nemjóját, sógorasszony, itt aztán szép beobachtungstelle, avagy megfigyelőállás volna.”

Ennyi a jelenet, amellyel az Ocar-díjas magyar rendező tiszteleg ugyancsak Oscar-díjas cseh kollégája és jó barátja, Jiří Menzel előtt.

Magda Vášáryová és Szabó István nemrég Budapesten találkoztak. Ismerték már egymást korábbról személyesen. Jiří Menzel és Bohumil Hrabal ikonikus színésznője magyarul megjelenő könyve, a Selmeci levelek kiadásügyében járt Budapesten, és dolga végeztével három órát töltött együtt a magyar rendezővel.

„Magdát a Sörgyári capriccióban láttam először – mondja Szabó István. – Rögtön meg is szerettem őt. Mint egész Magyarország. Azóta is egyfolytában imádjuk őt. Engem a mosolyával, a tekintetével, a csodálatos fogsorával, a lényéből áradó derűvel, harmóniával fogott meg. Egyszerűen gyönyörű nő, aki ráadásul nagyon jó színésznő. A hosszú szőke haját sem fogom elfelejteni a filmből. Nem érdekel, hogy paróka volt vagy sem, nekem mindegy. Néző vagyok. Kell az illúzió.”

Magánemberként már évekkel ezelőtt közel kerültek egymáshoz. Mostani találkozásuk még inkább elmélyítette barátságukat.

„Színésznők között, bár tudom, ő már rég hátat fordított a színészi pályának, nagyon ritka, hogy valakiből diplomata lesz, később pedig egyetemi tanár. Magda művelt, okos, világot elemző ember, aki nagykövetként szolgált. Aztán, mint Greta Garbo, negyvenévesen ő is úgy döntött, hogy abbahagyja a színészetet.”

Kettőjük között a kapocs Jiří Menzel marad.

„A Zárójelentést csináltam, amikor Jirka elhagyott minket, és úgy gondoltam, hogy ez a film nem készülhet el úgy, hogy ne emlékezzek meg róla. Ezért találtam ki azt a jelenetet, hogy a Brandauer által megformált kardiológus főorvos beül a moziba, ahol épp a Sörgyári capricciót vetítik, és a film egyik legszebb jelenetében csodálja Magdát. És elmondhatom, hogy magánemberként is tetszett neki Magda és Jaromír Hanzlík páratlan teljesítménye.”

Mivel Magda Vášáryovának nem az első könyve a magyarul ősszel megjelenő Selmeci levelek, Szabó István biztatja őt, írja meg a nagykövetként külföldön töltött éveit, tapasztalatait is.

„Azt mondta, jegyzetei ugyan vannak, de nem adhatja közre őket. Valószínűleg neki van igaza. Létezik országok közötti bizalom is. Nagyon nagyra tartom, hogy így gondolkozik. Nem kis emberi nagyságra vall az is, hogy hátat tudott fordítani egy sikeres pályának. Mesélte, hogy esélyes volt Alan J. Pakula Oscar-díjas filmje, a Sophie választása címszerepére, amelyet aztán Meryl Streep kapott meg. Kelet-európai színésznő ilyen szinten ritkán kerül szóba. Szerencsés ember, hiszen amellett, hogy színésznőként világraszóló sikereket aratott, szert tett egy másfajta tudásra is, amit most magas szinten tud kamatoztatni.”

Magda Vášáryová még nem látta a Zárójelentést, így csak halvány elképzelése lehet a vele kapcsolatos jelenetről. Nagy izgalommal várja, mit olvashat majd le Brandauer arcáról. Szabó István mindenesetre örül, hogy ez a bizonyos jelenet súlyt kapott a filmben.

„Végre nálam is szerepel Magda. Ezt most meg is köszöntem neki.”

Magda Vášáryová a legnagyobb elismeréssel beszél Szabó István alkotói nagyságáról, s bár sosem dolgoztak együtt, az élet mégis úgy hozta, hogy magánemberként baráti kapcsolatba kerültek. Először több évvel ezelőtt, a miskolci CineFesten találkoztak, ahol közös barátjukkal, Jiří Menzellel hármasban töltöttek el egy hosszúra nyúlt estét.

„Több filmjét láttam Istvánnak – mondja. – A legerősebb élményt a Mephisto jelentette számomra. Egy rendkívüli tehetségű, világlátású rendező örök érvényű munkája. És hát Brandauer! Elképesztő színészi teljesítményt nyújtott. Meghatott nagyon, hogy István épp Brandauerrel hozott össze a Zárójelentésben. Van néhány rendező, akivel sosem dolgoztam, ennek ellenére valahogy mégis közünk van egymáshoz. Mély barátságunk ellenére soha nem jutott eszembe, hogy bármelyiküknek célzást tegyek arra, hogy szívesen dolgoznék vele. Szabó Istvánnal is rokonlelkek vagyunk. Egyezik az ízlésünk, a művészetről alkotott véleményünk. Fiatalon ugyanazokat a filmeket néztük, és ugyanazokat a könyveket olvastuk. Most, hogy Budapesten találkoztunk, mégsem ez volt a téma köztünk, hanem a világpolitika, Kelet-Európa, azon belül pedig Magyarország és Szlovákia társadalmi helyzete. Mindkettőnknek fontos, hogy milyen irányt vesznek a belpolitikai események.”

Bécs közös pont kettőjük életében. Magda Vášáryová még Csehszlovákia nagyköveteként töltött ott éveket, Szabó István fiatal rendezőknek tart mesterkurzust a császárvárosban.

„István világpolgár. Arra biztat, írjam meg a diplomácia terén szerzett tapasztalataimat, emlékeimet. Nem azt, hogy a vasfüggöny lehullása után teli torokból kiabáltuk, hogy halló, Európa, mi is itt vagyunk! Inkább azokat a problémákat, amelyeket a rendszerváltás hozott, és nagykövetként meg kellett oldanom. Sok mindenkiről név szerint kellene írnom, amit nem tehetek meg, vagy majd csak azután jelenhetne meg a könyv, amikor én már nem leszek.”

Ősszel, amikor a Selmecbányáról írt könyvének magyar kiadása kerül piacra, ők ketten újra találkozni fognak Budapesten. Ezt már megbeszélték.

„Olyan korban vagyunk, amikor már minden találkozás utolsó lehet. Nem akarom veszni hagyni a lehetőséget. Majdnem ahhoz a nemzedékhez tartozom, mint István. Mindketten nagyon érdekes életet élünk. Ő talán még nálam is izgalmasabbat, hiszen pár év előnye van velem szemben. Mindketten hagyunk magunk után valamit, ami remélhetőleg értékes lesz a következő nemzedék számára. Ez örömmel tölt el. István nemcsak a magyar, hanem az európai, sőt az egyetemes kultúrában is mély nyomot hagy. Ezért is vagyok olyan büszke arra, hogy személyesen ismerem őt.”

A szerző a Vasárnap munkatársa