A napilap közli azt a nyílt levelet, amelyet szlovákiai értelmiségiek egy csoportja intézett az éppen – és ebben a megbízatási időszakban utoljára – ülésező parlamenthez.
SME
A napilap közli azt a nyílt levelet, amelyet szlovákiai értelmiségiek egy csoportja intézett az éppen – és ebben a megbízatási időszakban utoljára – ülésező parlamenthez. Az aláírók – köztük egyebek mellett Michal Kováč volt államfő, Dušan Kováč történész, Miroslav Kusý filozófus, politológus, Július Satinský színművész és Szigeti László, a Kalligram Kiadó igazgatója – tiltakoznak, amiért a képviselők levették az ülésszak napirendjéről a diszkriminációellenes törvény tervezetét. „Joguk van dönteni arról, mivel akarnak foglalkozni. Ezt tudatosítjuk és felszólítjuk Önöket: tárgyaljanak a diszkriminációellenes törvényről! Hiszen Európa részévé válni nem valamiféle irányelvek teljesítését jelenti, hanem azt, hogy tenni kell az emberségesebb, tisztességesebb, toleránsabb, tehát stabilabb Szlovákiáért. S ez a diszkrimináció elleni végrehajtó jogszabály nélkül lehetetlen” – hangsúlyozzák a felhívás aláírói.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.