Nagy a korrupció annak megítélésében is, ki jogosult egészségkárosodás címén juttatásokra. „A törvény arról szól, hogy az egészségkárosodott személy anyagi kompenzációt kaphat. Sehol sem említi azonban az állam kötelességét, hogy adnia is kell neki.
SME
Nagy a korrupció annak megítélésében is, ki jogosult egészségkárosodás címén juttatásokra. „A törvény arról szól, hogy az egészségkárosodott személy anyagi kompenzációt kaphat. Sehol sem említi azonban az állam kötelességét, hogy adnia is kell neki. A döntés a hivatalnokok kezében van, akik gyakran kevéssé képzettek és kevesen is vannak” – szólaltatja meg a lap Mária Orgonášovát, aki az Egészségkárosodott Állampolgárok Szervezeteinek Társulását vezeti. Gyakorta gond az is, hogy mekkora a sérülés, s a jog szerint miként kezelendő. A járási hivatalok illetékes osztályai ezután nem tudnak megfelelő döntést hozni „Az orvosok gyakran nem tudják, hogy milyen céllal írnak jelentéseket a járási hivatalnak. Leírják a diagnózist, de gyakran nem magyarázzák meg, milyen a kérvényező valódi egészségi állapota. A hivatalok aztán nem tudnak objektívan állást foglalni és nem ítélik meg a szükséges juttatásokat az első elbíráláskor, csak a fellebbezés után” – nyilatkozza a Smenek Orgonášová.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.