Saron pókere

Kockázatos játékot folytat az izraeli kormányfő, a pakliban minden benne van, a bukás is, az idő előtti választások kiírásával. Mégis valószínűbb, hogy Saron túléli.

Kockázatos játékot folytat az izraeli kormányfő, a pakliban minden benne van, a bukás is, az idő előtti választások kiírásával. Mégis valószínűbb, hogy Saron túléli. Katonaként, hadügyminiszterként nevezték el buldózernek, most politikai buldózerként próbálja megvalósítani azt, amit két éve még szívvel-lélekkel ellenzett: a kivonulást. Másként talán nem is lehetne ezt végigcsinálni, hiszen a gázai kivonulás – Ciszjordánia külön téma – azt jelenti, hogy feladja pártja, a Likud egyik alapeszméjét. Még pontosabban: lemond az álomról – nagy Izrael megteremtéséről. Mint minden lemondás, ez is sokak számára fájdalmas Izraelben, viszont látni kell, hogy kudarcra ítélt az a politika, amelynek bonyolult hálóját irreális álmokból szövik. Nagy Izrael a kőkemény közel-keleti realitások közepette épp olyan anakronizmus, mint az az arab álom, hogy beleszorítják a zsidókat a tengerbe, s egy huszárvágással megsemmisítik a zsidó államot.

Mi adja a Gázai övezet jelentőségét? Közönséges atlaszokon nem is látszik, csak kinagyított Izrael-térképen fedezhető fel a keskeny sáv a Földközi-tenger partján; az egyébként sem túl nagy Izrael másik neuralgikus pontja, Ciszjordánia is vagy ötvenszer nagyobb nála. Nos, jelenleg ezen a nyúlfarknyi területen él 7,5 ezer zsidó telepes és – a terület nagyságához képest elképesztő adat – 1,3 millió palesztin összezsúfolódva. Irtózatos tömeg ilyen kis területen. Ezért tekinthető Gáza a folyamatosan újratermelődő terrorizmus melegágyának. Nemzedékek nőttek fel az anno idekoncentrált menekülttáborok legteljesebb kilátástalanságában, úgy, hogy esélyük sem volt más „szakmát” megtanulni, mint a terrort. Saron kivonulási terve a Gázai övezetből – nem ő találta ki, csak felmelegítette – ezért összecseng a nemzetközi terrorellenes harc érdekeivel. A picike Gáza tehát a világpolitika kulcskérdésének egyik fontos szelete, ezért élheti túl Saron a mostani válságot. Az más kérdés, hogy módszereit Izraelben is sokan megkérdőjelezik. Kabinetje bukását eredményezheti, ha a kis szélsőséges Nemzeti Vallási Párt kilép a kormányból, amely így elveszítené parlamenti többségét. De azért nem eszik olyan forrón a kását, mert nem biztos, hogy előrehozott választások esetén a „vallási jobboldal” bekerülne az új parlamentbe. A másik lehetőség: Saron ismét megpróbál nagykoalíciót létrehozni a baloldali Munkapárttal. A harmadik lehetőség az, hogy a Munkapárt kívülről, a parlamentben fogja támogatni Saront, hiszen Pereszék régóta szorgalmazzák a kivonulást.

A nagy kérdés, hogy az izraeliek szakaszos távozása után ki lesz az úr Gázában. Rendet tud-e ott teremteni a Palesztin Hatóság, vagy pedig a Hamász veszi át a hatalmat? Ezért kellene az izraelieknek a kivonulás minden részletét egyeztetniük a hivatalos palesztin vezetéssel. De ha Arafat nem jó, Korei pedig túl gyengének tűnik, akkor kivel? Erre is mielőbb választ kellene találni. Olyat, amely nem vezetne palesztin belháborúhoz, erre van a legkevésbé szükség. Hiszen Gáza a békefolyamatnak csak a kezdete.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?