Izrael felszólította dél-libanoni települések lakosait, hogy meneküljenek északra

libanon k

Az izraeli hadsereg (IDF) felszólította kedden húsz dél-libanoni település lakosait, hogy a közte és a Hezbollah síita milícia között várható szárazföldi harcok elől meneküljenek északra.

Az IDF nem akar ártani Önöknek, ezért saját biztonságuk érdekében azonnal el kell hagyniuk otthonukat. Az életét veszélyezteti mindenki, aki a Hezbollah tagjai, létesítményei és harci eszközei közelében tartózkodik” – írta az IDF a dél-libanoni civileknek szánt figyelmeztetésben.

A Hezbollah kedden is rakétákkal támadta Izrael területét, ezúttal az ország középső részét. A milícia közlése szerint az izraeli civil és a katonai hírszerzés központját vették célba. Tel-Avivban és környékén is megszólaltak a légvédelmi szirénák.

Izraelben több helyen láttak földre zuhanó elfogórakéta-roncsokat, és tüzek is keletkeztek. Egy kamion vezetőjét és egy ötvenes éveiben járó buszsofőrt kórházba szállítottak, mert repeszek megsebesítették őket. A sofőr leszállította utasait a buszról a légiriadókor, de neki már nem maradt ideje fedezéket keresni.

A Hezbollah elleni dél-libanoni szárazföldi hadműveletet a légierő és a tüzérség előkészítette intenzív, egész éjszaka tartó támadásaival – közölte az IDF. Aztán a 98-as hadosztály behatolt az országba, és átvette az irányítást bizonyos dél-libanoni területek felett – tette hozzá a hadsereg, miközben a libanoni ENSZ-békefenntartók (UNIFIL) és a Hezbollah is azt állítja, hogy még nem történt szárazföldi behatolás.

A hadosztály részeiként a különleges műveleti egység, a deszantosok és a 7. szárazföldi páncélos dandár hatolt be oda elsőként, ők várhatóan a Hezbollah harckocsi-elhárító harcosainak fenyegetésével néznek szembe – tette hozzá az IDF.

A Gázai övezeti harcokról szólva a az IDF azt közölte, hogy az izraeli légierő precíziós támadást mért az éjszaka a Hamász palesztin iszlamista szervezet azon fegyvereseire, akik egy korábban iskolaként működő épületben parancsnoki szállást alakítottak ki. Az IDF hangsúlyozta, hogy a támadás során különböző estközökkel próbálták megkímélni a környéken tartózkodó civilek életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?