100 éve született Truman Capote: a bukásáról szóló sorozat, amit érdemes megnézni

kép

Hidegvérrel című, valós történetet feldolgozó regényének köszönhetően a riportpróza úttörőjeként tartjuk számon. Truman Capote ma lenne százéves. Nem volt azonban még hatvan sem, amikor meghalt. A Laurence Leamer újságíró kötete alapján készült Viszály: Capote és a hattyúk című minisorozat azt az eseményt járja körül, amely miatt az elismert író az önpusztítás spiráljába sodródott.

Gyerekkora meglehetősen zűrös volt: szülei elváltak, gyerekként hosszú időt töltött az anyjától távol. Ennek ellenére már nyolcéves korában tudta, hogy író lesz, sőt írói képességeit már idejekorán csiszolgatni kezdte. Magányos gyerekként korán megtanult írni-olvasni. 1933-ban költözött vissza anyjához New Yorkba, aki ekkor már második férjével, Joseph Capote kubai származású textilkereskedővel élt – tőle vette fel a García Capote vezetéknevet.

Capote nyíltan meleg volt. Bár nem támogatta a melegjogi mozgalmat nyilvánosan, saját homoszexualitásával kapcsolatos nyitottságával a társadalmi egyenlőséget hirdetők fontos alakja.

17 évesen újságíró lett, írói karrierjét novellák írásával kezdte. Ezek kritikai sikere felkeltette Bennett Cerf, a Random House kiadó figyelmét, aki szerződést ajánlott egy regény megírására: a Más hangok, más szobák című, önéletrajzi ihletésű regénye 1948-ban jelent meg, és kilenc hétig vezette a bestseller listákat.

Pályája fontos állomása volt az Álom luxuskivitelben, melyből Audrey Hepburn és George Peppard főszereplésével készült nagy sikerű film. A kötet 1958-ban jelent meg, a kisregény főszereplőnője, Holly Capote legemblematikusabb karaktere.

A legnagyobb hírnevet azonban csaknem egy évtizeddel később hozta meg számára a Hidegvérrel című kötet (1966). Ebben a regényében kerülnek előtérbe újságírói módszerei. A regény egy valós történetet, egy felderítetlen gyilkossági esetet dolgoz fel, egy jómódú kansasi család meg-gyilkolását. Capote-nek hat évig tartott megírni a könyvet, hosszú időn át nyomozott a helyszínen, meginterjúvolta a gyilkosság helyszínén élőket. A kötet megírásában sokat segített neki a szintén író Harper Lee, gyerekkori barátja, aki éppen befejezte a Ne bántsátok a feketerigót! (1960) című regényét, és aki előzőleg büntetőjogot tanult.

Capote rengeteg dicséretet kapott az irodalmi közösségtől a regényért, voltak azonban olyanok is, akik megkérdőjelezték, hogy a regényben leírt események valóban olyan formában történtek meg, ahogy azokat Capote papírra vetette. Az író egyébként tényirodalomként reklámozta a kötetet. A regény kapcsán felmerült vita, hogy a hol húzódik a határ egy művészi alkotás és a tényfeltáró, valós történéseket leíró munka között, egyre nagyobb hullámokat vert.

Capote közben keresettebb íróvá vált, mint bármikor karrierje folyamán. A Hidegvérrel kiadása után azonban már nem adott ki több regényt, csupán alkalmanként publikált, leginkább rövid cikkeket magazinokban. A hetvenes években többször járt drogrehabilitációs klinikákon, és összeomlásainak hírei is gyakran jutottak nyilvánosságra. Azonban nem a Hidegvérrel az egyetlen olyan munkája, amely erkölcsi dilemmákat, illetve a valóság és a történtek művészi feldolgozása közti különbség problémáját veti fel.

A Disney+-on látható Viszály: Capote és a hattyúk az író egy befejezetlen regényének sorsát, és annak Capote magánéletére gyakorolt hatását járja körül. A sorozat az amerikai újságíró, Laurence Leamer Capote's Women (Capote női) című regénye alapján készült. Leamer fő állítása az, hogy Capote hetvenes évekbeli társadalmi öngyilkosságának katalizátora egy befejezetlen regénye, az Answered Prayers (Megválaszolt imák). Bár a regény sosem látott napvilágot, Capote 1975-ben megjelentetett a készülő kéziratból egy kivonatot. Ebben a szövegben a New York-i elit számos szereplője megjelent, akik Capote előkelő női baráti körébe tartoztak, és akiket az író „hattyúknak” nevezett. Egyesek álnéven, mások valódi nevükön tűntek fel a szövegben.

A nyolcrészes sorozatban Demi Moore-tól Naomi Watts-ig számos világhírű színésznőt láthatunk, Capote-t pedig Tom Hollander alakítja. A történet kezdetén Capote még mindig a Hidegvérrel dicsőségében sütkérezik, miközben magánéletében alkoholproblémákkal és írói blokkokkal küzd. Hírneve meginogni látszik.

Eközben igyekszik megszilárdítani társadalmi státuszát. Az elit társaság, melyben bizalmasnak számított, olyan előkelő személyiségekből áll, mint Babe Paley (Naomi Watts), a CBS televíziós csatorna nagy hatalmú elnökének felesége és Lee Radziwill (Calista Flockhart), Jackie Kennedy nővére – mérhetetlenül gazdag, gyönyörű nők veszik körül. Capote ekkor már egyre kétségbeesettebben próbál újra irodalmi értékű írást produkálni. Elkeseredésében megjelentet egy részletet a készülő munkájából az Esquire magazinban, mellyel lényegében elárulja a társaságot. Ennek eredményeképp a hattyúk társadalmi halálra ítélik: Capote élete pedig elindul a végső hanyatlás útján.

A forgatókönyve alapján, a Gus Van Sant, Max Winkler és Jennifer Lyncht rendezésében készült Viszály stílusos és intelligens. Biztosan épít azokra a nézőkre, akik rajonganak letűnt korok fényűző Amerikáját nézni a képernyőjükön. A nézőben csupán az a kérdés merül fel, vajon hol húzódik a határ a tények és a fikció között...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?