Politikusok békeharca

Egyáltalán nem kell ahhoz politikai zseninek lenni, hogy világos legyen, az Irakra irányuló fegyvereket rövidesen elsütik... Az is kézenfekvő, hogy lesznek számosan – politikusok és civilek egyaránt –, akik kizárólag az Egyesült Államokat okolják majd a háború miatt. Mivel ezt diktálják saját érdekeik, szemrebbenés nélkül az amik szemére hányják majd – egyébként is ezt ragozzák már hetek óta –, hogy a háborút kizárólag Irak olajkészleteinek megszerzése motiválja. Világos azonban az is, ha Irakban nem lenne egy szemernyi olaj sem, az egyes támadáspárti kormánypártok aktuális ellenzéke akkor is megtalálná a kákán a csomót, vagyis azt a vélt vagy valós érdeket, amelyet mintegy bűnjelként az amerikaiak s nem utolsó sorban a saját kormányaik nyakába lehetne varrni. Megérne persze egy misét az is, vajon ki az az idióta, aki érdek híján támad meg egy másik országot... Összpontosítsunk azonban ezúttal az ellenzéki politikusok érdekeire. Itt van például nálunk ez a Robert Fico, aki tavaly a Smerrel alaposan irányt tévesztve, a remélt kormányfői bársonyszék helyett csak a parlament ellenzéki padsoraiba ülhetett be. Pedig a választások előtt mekkora bizalmat „helyezett beléje” az amerikai diplomácia... Nem különben ő az amerikaiakba. Lám, Fico mostanra mégis akkora pacifista lett – az USA rovására is –, hogy enyhe képzavarral szólva, Josephin Baker kismiska lenne hozzá képest. Holott, a legkevésbé az amerikaiakat szeretné leváltani... Dzurindáék vannak elsősorban az útjában. Ellenzéki politikusként tehát az iraki invázió épp olyan szalmaszál számára, mint mondjuk a vasutassztrájk volt. A köznép pedig néz mint a moziban, s mivel halvány fogalma nincsen, hogy mi történik a nagypolitika hátsó udvaraiban, lassan azt is képes lesz elhinni, hogy Szaddám Huszein olyan ártatlan, mint egy ma született bárány. Pedig ebből az egész békepárti kardcsörtetésből az a legfőbb tanulság, hogy a politikusok csalfábbak a legkikapósabb menyecskéknél is. Azzal a különbséggel, hogy míg a szóban forgó menyecskét lehet, hogy csupán a vére hajtja, addig a politikusokat kizárólag az érdekek vezérlik. A lehetséges iraki háború tehát nem több számukra ebben a pillanatban egy helyzetnél, amelyből esetleg profitálni lehet.