Bővül a textilhulladék konténerek száma Komáromban

textilhulladék
Komárom |

A városban már 2018 óta külön gyűjtik a textilhulladékot. Szeptembertől bővül az erre szolgáló konténerek száma – tájékoztatott a komáromi városháza.

2025 januárjától kötelező lesz a textilhulladék szeparált gyűjtése. Ezt az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk anélkül, hogy erre pénzt kapnának, ráadásul a gyűjtéssel kapcsolatos irányadások is még egyelőre pontatlanok – áll a városháza sajtóközleményében. 

Komárom azonban már több éve válogatva gyűjti a textilhulladékot a Humana-konténerekben. A városi magterületen kívül eddig Kaván, Gyulamajoron, Gadócon és Őrsújfalun is el lehetett helyezni ezeket a ruhaneműket, amelyre 20 gyűjtőedény szolgált. Szeptembertől további 10 tárolóval bővül ezek száma. Eddig évente közel 60 tonna textilhulladék gyűlt össze a városban, 2023-ban egészen pontosan 57,42, míg idén július végéig már 41,05 tonnánál járnak. 

Az összegyűjtött textil egy részét kiválogatják, a használható ruhákat eljuttatják a rászorulókhoz, a fennmaradó mennyiséget pedig feldolgozzák. A konténerekbe az összes ruhafajtát – cipőt, táskát, háztartási és lakberendezési textilt, beleértve a bőrből készült termékeket – be lehet dobni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?