Paralimpia 2024 – Illés Fanni ezüstérmes 100 méteres mellúszásban

Illés Fanni

Illés Fanni ezüstérmet szerzett az SB4-es kategória 100 méteres mellúszó számában a párizsi paralimpia hétfői versenynapján.

A címvédőként indult magyar versenyző a délelőtti előfutamok során a második legjobb időt érte – csak a kínai Cseng Csiao volt gyorsabb nála öt századmásodperccel –, így az esti döntőben az 5-ös pályán úszhatott. Az előfutam után azt mondta, maradt még benne erő a fináléra, s paralimpiai bajnokként nem érzi a nyomást, számára az jelenti most a legnagyobb boldogságot, hogy kétéves kisfia, Mór minden versenyén ott van. Hozzátette ugyanakkor, hogy ahogy szokta, este is belead majd mindent. 

A Vasas kiválósága taktikusan kezdett az ezúttal is teltházas La Défense Arénában, ahol három kínai, két semleges színekben induló orosz, valamint egy-egy spanyol és olasz riválisa volt a nyolcas döntőben. Bár ezúttal hazai versenyző nem úszott, a közönség így is hatalmas hangorkánnal támogatta a vízben lévő sportolókat, Illés pedig 50 méternél a negyedik helyen fordult. A táv második felében aztán ő és az olasz Giulia Ghiretti is beleerősített, mindketten lehagyták az addig vezető kínai Cseng Csiaót, úgy tűnt, a magyar úszó vezet, de a végén szinte egyszerre csaptak be a célba. Csak az időmérő tudott különbséget tenni a teljesítményük között: az olasz lett az első, Illés Fanni pedig mindössze négy századdal lemaradva a második. 

A 32 éves parasportoló – aki alsóvégtaghiánnyal és összenőt ujjakkal született – immár ötödik paralimpiáján szerepelt, s a megnyitón ő vitte a magyar csapat zászlóját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?