Pacalleves két kiflivel

Lassan vaskos kötetet lehetne szerkeszteni az 500 dollárral megvesztegethető vezérkari alezredes asszony esetét taglaló hírekből, gunyoros jegyzetekből, felháborodott kommentárokból. A tömegtájékoztatottak közül mindenki máson szörnyülködik. A minimálbérrel takaréklángon tartott csodálkozók az ötszázat gyorsan megszorozzák a Szlovák Nemzeti Bank napi árfolyamával. Az idegenlégiós kalandregényeken nevelkedettek a fiókból előveszik Afrika térképét, és megkeresik rajta Eritreát, ahova 500 dolcsi ellenében útiparancsot lehet szerezni. A jogász azt próbálja elemezni, jogtiprás lesz-e vagy jogérvényesítés, ha a perbe fogott tiszt mégis megkapja a végkielégítést. K. úr pedig, akit 1942-ben 20 évesen hadnaggyá avattak a Ludovikán, az eseten nem szörnyűlködik, hanem kijelenti: „Nincs mese, az én időmben ilyen eseben egy katonatisztnek 24 órán belül főbe kellett magát lőnie”. Ne hasonlítsuk össze az összehasonlíthatatlant. Én lennék az utolsó, aki az alezredes asszonyt ilyen karakán feudális tettre buzdítaná. Úgy vélem, magatartásának okát rendszertanilag, hogy úgy mondjam, rendszerváltás-tanilag érdemes fürkészni.

Ha jól emlékszem, Brecht morfondírozott el azon, hogy a bankrablás a bankalapításhoz képest semmiség. Tizenöt év telt el a rendszerváltás óta, napirendre kell térnünk afölött, hogy bank, vállalatbirodalom alapításáról úgyszólván helyrehozhatatlanul lekésett mindenki, aki az 1989-et követő első néhány évben megfelelő időpontban nem volt megfelelő helyen. Nagy vagyon gyors lenyúlása szinte már lehetetlen. Még az igen nagy ambíciójúaknak is meg kell elégedniük ilyen 500 dolláros tételekkel, vagy még kisebbekkel. Lélektanilag megindokolható, hogy mostanság miért teszik fel számosan a kérdést: ha nekik sikerült (mármint az újgazdaggá válás), nekem miért nem? Számosan, majdnem mindenütt, a hadseregben és civilben egyaránt. Viszont legritkábban abban a társadalmi rétegben, amelynek tagjai leginkább ráfáztak arra, ami itt az elmúlt másfél évtized alatt a tulajdonviszonyok változása körül történt.

Engem egészen különleges szempontból is irritál, ami az alezredesnővel történt. Én afölött nem tudok napirendre térni, hogy nem is csapatnál, hanem egyenesen a vezérkarnál szolgáló törzstiszt vacak 500 dollárral megvesztegethető. Ez csak ahhoz hasonlítható, ami a második világháború után úgy fél évtizeddel Pozsonyban, az Alžbetkához címzett csehó környékén volt tapasztalható. Szintén pocsék volt a helyzet, de sok mindent megmagyarázott, hogy háborús pusztítás után voltunk. Akkoriban számolták fel a nyilvánosházakat, így a szélnek eresztett rosszlányok a szexuális nyomorban szenvedőknek az Alžbetka körül egy pár virsliért, vagy tányér pacalleves plusz két kifliért árulták kedvességüket. Voltaképpen tizenöt éve is egy nagy bordélyház felszámolásáról volt szó. Úgy tűnik, 40-50 évenként ismétlődik nálunk a történelem.