Orosz rulett – hat golyóval

Ugyanakkor szívesen megbeszélnék egy dolgot az egyik úrral (vagy úrhölggyel), amit ő vetett fel második hozzászólásának Ad 2. blokkjában. Esetleg úgy, hogy szakértőként a mezőgazdasági államtitkár kiigazítaná és tisztába tenné kusza gondolatainkat. Bevezetőm végén még annyit: nem vagyok közel a tűzhöz, ennélfogva nem is nagyon tudhatom, „hogy megy ez”. Elemezzük az Ad 2. részt, melyben a szerző ezt írja: „Az MKP áldozatvállalása volt nem megnyitni a Beneš-dekrétumok kérdését.” Ezt a témát mondjuk öt kérdéskör felvetésével beszélhetnénk meg, úgymint: 1. Az MKP áldozatot vagy felelősséget vállalt-e a felvidéki magyarsággal kapcsolatban? Továbbmenve. Ki lett az áldozat? Ha ezt a rejtélyt sikerül megfejtenünk, és mondjuk találunk egy áldozatot, akkor számon kérhető-e az „áldozathozó” felelőssége? Bontsuk két részre a Beneš-dekrétumokat: 1/1 Politikai vetület; 1/2 Gazdasági vetület. Ha a dekrétumok politikai vetületeit elemezzük, akkor a felvidéki magyarság azon részének, amely 1948 után született, általában nem jelentenek különösebb lelki fájdalmat, ha csak a szüleitől nem hallott a tragikus eseményekről. Azok viszont, akik megélték, mindenüket elveszítve, s most főleg Magyarországról néznek haza, ma sem váltak közömbössé. Egyezzünk meg abban, hogy irányukba egy nagyvonalú bocsánatkérés helyénvaló lett volna, s az lenne ma is.

A dekrétumok gazdasági vetülete merőben más megközelítést igényel, mert a rendeletek Szlovákia érvényes törvényeiben tovább élnek és tovább diszkriminálják hazai magyarságunkat. Maguk a vagyonfosztó dekrétumok mintegy 200 ezer magyar családot érintettek közvetlenül, ami a nagybirtokokat leszámítva is több mint 400 ezer hektár termőföldtől, erdőtől és egyéb területektől fosztotta meg a magyarságot. Ha ezt lefordítjuk a matematika nyelvére, akkor a mai szlovákiai árakon 12 milliárd korona egyszeri eladási értéket kapunk. Ennél viszont tovább kell lépnünk, hiszen az EU-s földárakat alapul véve az akkor elkobzott föld mai értéke mintegy 8 milliárd euró, azaz nagyjából 320 milliárd korona piaci érték. Ezért ne tekintsük véletlennek azt, hogy a földtörvény nem tér vissza a Beneš-dekrétumok megszületése elé, miként azt se, hogy ma senki sem szorgalmazza a termőföld rendezéséről szóló törvény (330/1991) végrehajtását. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a mezőgazdasági minisztérium már a jelenlegi kormány működése idején hozott olyan intézkedéseket, amelyek a szlovák klientúrát hozzák előnyös helyzetbe. Hirtelenjében előrajzottak a Tátra alól azok az „örökösök”, akik még néhány évvel ezelőtt azt sem tudták, merre van a térképen Marcelháza, Karva vagy Virt, most viszont a huszonöt éves, jól tájékozott szlovák fiatalemberek arra is emlékeznek, merre kapáltak ötven évvel ezelőtt. A szerző most joggal tehetné fel a kérdést: mi köze mindehhez az MKP-nak? Sajnos azt kell mondanom, sok. A koalíciós szerződés aláírásakor ugyanis a szlovák fél pontosan tudta, hogy ha az MKP ellenzékben marad, a fenti kérdéskör nem kerül le a napirendről sem Szlovákiában, sem az Európa Parlamentben. S tudta azt is, hogy az MKP az ellenzék soraiból külföldi segítséggel megakadályozhatta volna a termőföld napjainkban dúló „jogi rendezését”. Attól a naptól kezdve, hogy az MKP elkötelezte magát arra, hogy négy esztendeig nem nyitja meg a Beneš-dekrétumok ügyét, beindult a gépezet. Az utóbbi két évben mintegy 50 ezer hektár termőföldet legalizáltak a Beneš-dekrétumok utódtörvényeivel és rendeleteivel maguk számára a volt szlovák telepesek, amely földterületek jelentős része már ma norvég, német és egyéb európai uniós tagállam polgárának birtokába került. Lassan tehát eljutunk oda, kit is tekinthetünk áldozatnak. Az MKP ugye egy párt, mely mindennel rendelkezik, amivel egy ilyen tömörülésnek rendelkeznie kell: alapsza-bállyal, tagsággal, belső törvényességgel, programmal, ami egy nemzeti közösséget képviselő párt számára hatalmas felelősség. A Felvidék magyarságának pedig van egy pártja, az MKP, melynek egy-egy választási időszakra szavazataival legitimitást ad, mert ez a felvidéki magyar virtus, ezt diktálja a tisztessége, ezt tekinti örökségének. Még akkor is, ha az MKP akkora áldozatot vállalt Szlovákia csatlakozási sikereinek érdekében, hogy feláldozta érte önmaga programját és választói földvagyonának tetemes részét. Egy korábbi változatot mindketten ismerünk, miszerint Isten annyira szerette az ő népét, hogy feláldozta érte egyszülött fiát, ami persze egészen más dimenzió.

Összegezve tehát egyet kell értenem az említett szerzővel: a Beneš-dekrétumok megnyitása lassan valóban indokolatlanná válik, oly nagy mértékben fogy a földterület. Igaz, most néhány találékony ember felfedezte, hogy majd minden községben létezett gazdaközösség, melynek földvagyonán anno mega-lapították a mezőgazdasági szövetkezeteket. Ezt a földet dobják most piacra a vagyonkezelők. Nagy előnye az, hogy egy tulajdonlapon van az egész vagyon, nem kell keresgélni. Felvidéki magyar viszonylatban ez nagyjából százezer hektár lehet, illetve volt. Hogy az internetes fórum szakzsargonjainak egyikével éljek: ez valamivel nagyobb buli, mint a hajógyár lenyúlása volt, belefér vagy száz kisebb ipari üzem ára. Nem hinné el kedves, virtuozitásukkal milyen briliáns jogi fordulatokat képesek teremteni a felvidéki magyar hivatalnokok, a tulajdonlapok keverésében néhai Rodolfo inas sem lehetne mellettük. Talán mégis meg kellett volna nyitni azokat a fránya dekrétumokat, mert, ha mérsékletre intjük is önmagunkat, annyira ostobának talán mégse kellene lennünk, hogy hat golyóval játsszunk orosz rulettet.