A Demokrata Párt összes tagállami pártelnöke Kamala Harris elnökjelöltését támogatja

Kamala Harris

A Demokrata Pártnak mind az 50 tagállami pártvezetője megszavazta, hogy Joe Biden visszalépését követően Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke legyen a párt elnökjelöltje, a republikánus jelölt és korábbi elnök, Donald Trump kihívója – közölte vasárnap az Állami Demokrata Bizottságok Szövetsége (ASDC).

A pártelnökök telefonkonferencia keretében biztosították támogatásukról Harrist, miután a hivatalban lévő elnök vasárnap bejelentette visszalépését az amerikai elnökválasztástól és közölte, hogy teljes mértékben támogatja alelnökének jelöltségét – tudatta közleményében az ASDC, amelynek feladata az állami szintű demokrata pártok és tagszervezetek képviselete a demokrata párt országos konvenciójának szabályalkotó szervezetében.

„Biden elnök bejelentését követően tagjaink azonnal összefogtak, hogy egyesüljenek a jelölt mögött, aki már többször nyert nehéz választásokat, és aki bizonyítottan vezető szerepet játszik az amerikaiak számára olyan fontos kérdésekben, mint a reprodukciós szabadság, a fegyveres erőszak megelőzése, az éghajlatvédelem, az igazságügyi reform és a gazdaság újjáépítése. Ez a személy a hivatalban lévő alelnökünk, Kamala Harris” – fogalmazott a közleményben Ken Martin, az ASDC elnöke.

Biden visszalépését követően rohamosan bővült a Harrist támogató demokratapárti törvényhozók listája, amelyhez vasárnap estére a demokraták olyan erős emberei csatlakoztak, mint Gavin Newsom kaliforniai, Jared Polis coloradói, Roy Cooper észak-karolinai és Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzó vagy Mark Kelly arizonai szenátor.

Harris jelöltségének támogatói közül Dmitri Mehlhorn, a LinkedIn közösségi hálózat alapítója és a párt egyik legnagyobb adományozója egyenesen az amerikai álom megtestesítőjének, „a keménység megtestesülésének” nevezte az alelnököt.

Bill Clinton volt elnök és felesége, Hillary Clinton – Barack Obama volt elnök külügyminisztere –, nyilatkozatukban szintén Kamala Harris elnökjelöltsége mellett foglaltak állást. Néhány befolyásos párttag – köztük a képviselőház korábbi elnöke, Nancy Pelosi és Barack Obama – méltatta Joe Biden elnöki munkáját és hazafiságát, de egyelőre nem állt be Harris jelöltsége mögé.

A demokrata párti szabályok szerint Joe Biden nem ruházhatja át hivatalosan az elnökjelötséget, hanem arról az elnökjelölő konvención a delegáltak szavazatai döntenek, ott kell elnyerni a többséget. A Demokrata Párt augusztus 19. és 22. között Chicagóban tartja elnökjelölt-jelölő országos gyűlését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?