Ezrek tüntettek Mallorcán a tömegturizmus ellen

Mallorca

Mintegy tízezren tüntettek vasárnap a Spanyolországhoz tartozó, az üdülésre vágyók körében közkedvelt Mallorca fővárosában, Palma de Mallorcában a tömegturizmus ellen – közölte a rendőrség este.

A repülőgépek és turistahajók rögtönzött modelljeivel vonuló tüntetők soraiban „Nem a tömegturizmusra!” és „Állítsátok meg a magánrepülőgépeket!” feliratú transzparensek voltak láthatók.

Pere Joan Femenía, a vasárnapi tüntetést irányító szervezet, a Kevesebb turizmus, több élet szóvivője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy kevesebb turistát szeretnének a szigetükön.

„A tömegturizmus megnehezíti a helybéliek életét, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy a saját szigetükön éljenek, mert a turisták szállásai miatt felmennek az ingatlanárak. A turisták megtelítik a strandokat nyáron, és tehertételt jelentenek a közszolgáltatásokra” – sérelmezte Femenía.

„Szeretnénk mérsékelni a tömegturizmust, és megtiltani a nem helybéli lakosoknak az ingatlanok vásárlását, azokat évente úgyis csak pár hónapra használják, vagy spekulációs céllal veszik” – tette hozzá.

Tavaly a Mallorcát is magában foglaló Baleár-szigetek volt az egyik legnépszerűbb úti cél Spanyolországban, 14,4 millió turistát vonzva a spanyol statisztikai hivatal adatai szerint. Mindemellett a turizmus adja a szigetek bevételének 45 százalékát.

Az idén a mallorcaihoz hasonló tüntetéseket tartottak már a szintén népszerű idegenforgalmi úti célnak számító Barcelonában, Malagában, illetve a Kanári-szigeteken is. A tiltakozók szerint a turisták „felkergetik” az ingatlanárakat, és ellehetetlenítik a helybéliek megélhetését a városközpontokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?