Nyugdíjas (s)óhajok

A minap azért ültem végig a nyugdíjasok egyesülete vágsellyei járási vezetőségének ülését, hogy megtudjam, miképp kezdeményezett a szervezet petíciógyűjtést a telefondíjak emelése ellen. Őszintén szólva, elég nehéz volt szót értenem a nyugdíjasok képviselőivel, mert hiába hajtogattam, hogy engem most kimondottan a petíció érdekel, mindenáron egyszerre akarták elmondani az összes panaszukat. Abból pedig van garmadával. Például az, hogy ha kórházi kezelésre vagy kivizsgálásra szorulnak, hiába próbálnak mentőt hívni, többnyire az a válasz, oldják meg maguk a „fuvart”. Az említett gyűlésen fel is vetettek egy ötletet, nem lehetne-e megszervezni egy olyan „segélytaxi-szolgálatot“, amely esetenként a nyugdíjasok számára is megfizethető áron szállítaná kórházba a rászorultakat? Egy másik dolog: az öregeknek is lehetnek elintéznivalóik a hivatalokban, s tanácsra volna szükségük. Azelőtt állítólag akadtak jogászok, akik díjmentesen igazították el őket. A mai világban nem akad szakember, akinek erre jutna ideje. Egy további panasz: sokuknak arra sem futja, hogy az orvos által előírt gyógyszerét kiváltsa. Szinte hihetetlen, amit az egyik nyugdíjas elmesélt: gyógyszereit a járási székhely egyik patikájában akarta kiváltani, ahol hatszáz koronát akartak kérni a receptre felírt gyógyszerekért. Egy közeli faluban 20 koronáért sikerült ugyenezekhez a gyógyszerekhez hozzájutnia. Mindez azt bizonyítja, hogy a rendszerben van valami galiba. Nem csoda, ha a nyugdíjasegyesület járási elnöke kijelentette: „Ránk, öregekre, mindig csak a választások idején van szükségük a politikusoknak, de ezentúl csak olyanra adjuk a voksunkat, aki megígéri, hogy segít a nyugdíjasok helyzetén. Függetlenül attól, hogy milyen párt mezét viseli.“ De nyugdíjas legyen a talpán, aki azt is előre meg tudja jósolni, melyik az a politikus, aki meg is tartja ígéretét.