Tavaly Szlovákiában egy új politikai párt, a Volt Slovensko alakult meg, miközben egyetlen párt sem szűnt meg – közölte vasárnap a belügyminisztérium. Az intézmény honlapján elérhető nyilvántartás szerint jelenleg 55 aktív politikai párt működik az országban.
Ötvenöt aktív politikai párt működik Szlovákiában
2024-ben három politikai szubjektum került felszámolás alá: a Demokratická strana, a Slovenská ľudová strana Andreja Hlinku és a Princíp. Jelenleg egy új mozgalom, a Sila národa gyűjt aláírásokat, hogy hivatalosan is megalakulhasson.
A belügyminisztérium adatai szerint több mint 100 politikai szervezet van felszámolási eljárás alatt. Egy párt megszűnése akkor következik be, amikor a minisztérium törli azt a pártregiszterből.
Egy új párt alapításához a kezdeményezőknek legalább tízezer aláírást kell összegyűjteniük, majd benyújtaniuk a minisztériumba, ezután pedig kérvényezniük kell a bejegyzést. Amennyiben teljesítik az összes törvényi feltételt, a minisztérium bejegyzi az új szubjektumot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.