Baj van a toronyban!

Robert Fico

Hajlandó-e elmenni a falig Robert Fico és kihirdetni a szükségállapotot, ketyegett a fejemben napok óta a gondolat. 2025-be vegyes reményekkel lépett az ország, és ez a kétely a kormány felett is sötét fellegeket hagyott: a parlamentnek nincs elnöke, az STVR-nek igazgatója (se cenzori tanácsa, bár ez utóbbit senki nem óhajtja), a koalíción belüli renegátokról, az államháztartás állapotáról pedig inkább ne is kérdezzük a méltóságos miniszterelnök urat, aki az ünnepek alatt inkább Vietnámba menekült az ország gondjai elől.

Robert Fico a hatalom megszállottja, nem győzöm ismételni, egyre több a bizonyíték erre az állításra. Nem én írtam nyílt levelet a kormányfő elmeállapotáról, de ez is csak azt a régóta festegetett képet árnyalja, ami lassan egy emberöltő óta készül róla. 

Fico elzarándokolt Putyinhoz, találkozott Orbánnal, aztán, láss csodát, hirtelen puccsisták és idegen hatalmak rontottak az országra – és most engedjük el azt az apróságot, hogy még az Általános Egészségbiztosító elleni kibertámadás mögé is az ellenzéket vizionálja a kormányfő egy „titkos” dokumentumból, amit Tibor Gašpar fia utasítására mazsolázott össze az internetről az SIS, s amelyből a rend megzavarását, titkos ügynököket és idegen befolyásolást olvas ki. Nem fura az események eme sorozata? Nem úgy „kaptuk” a mostani kormányt, hogy akkor itt kontroll és rend lesz? Nem úgy tűnik inkább, hogy maga a székéhez foggal-körömmel ragaszkodó kormányfő a veszély az országra? Nem érzik a Hlason belül, hogy „baj van a toronyban”? 

Fico negyedik regnálásától sokan várták, hogy a Matovič-korszak zűrzavara alábbhagy, és majd egy „rendes” kormány lép a színre. Ami tud kormányozni. A magyar támogatók amnéziáját felejtsük is el, ez egy külön történet. A választások során keményen megszorongatták a Smert, de Fico álma teljesült, ismét elnök lett. De ennek az árát már az országgal fizettetné meg. 

Ezúttal nem vitték a vállukon a hősüket az eredményváró után, és Fico sem volt már az az önfeledt győző. Mindenki tudta, hogy az ország gazdasági állapota ingatag. Ezt a békát pedig le kellett nyelnie Ficónak és az országnak is, hogy a hőn szeretett elnök úr már kevésbé „szociális” – még kevésbé demokrata. A megszorításokat még megpróbálták eladni konszolidációként, de a bűvészkedés egyre nehezebben megy. 

A miniszterelnök szemmel láthatóan elfáradt a bábjátékban, és rosszul mérte fel a helyzetét, hogy a támogatottsága önmagában elég – a Smer a Hlas nélkül ugye képtelen lett volna kormányt alakítani –, hogy a tisztogatásokat majd „megszokják” – ezt a gondolatot Cintula golyója tépte szét –, és hogy puszta fenyegetéssel és félelemkeltéssel – ami egyre inkább tűnik csak nyers időhúzásnak – otthon lehet marasztalni a polgárokat. Nos, január 24-én ez is megdőlt, ahogy az állítólagos puccskísérlet is elmaradt. 

A minap egy interjúban kérdezték Bugár Bélát, a Híd egykori elnökét Ficóról, és ha egy kicsit is adunk a szavaira annak, aki tényleg közeli munkakapcsolatban volt a régi-új elnökkel, akkor nyilvánvaló, hogy Fico elveszítette az önkontrollt. Ahogy Bugár mondta: Fico már rég a saját feje után megy. 

2025-ben teljes szélességében, mélységében kitárulkozik elénk Robert Fico személyisége. Kommentátorok, politikusok és néha pszichológusok is fejtegették már, milyen lehet az álarc mögötti Fico, de erős a gyanúm, hogy az országban gerjesztett feszültség a hatalom központjára is visszahat majd. A kérdés az: lehet-e így vezetni egy országot?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?