„Bombameglepetés”: Az exit poll szerint Lukasenka tarolt a fehérorosz választáson

Aljakszandr Lukasenka

A szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések tanúsága szerint Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő elnök nyerte a vasárnapi elnökválasztást a voksok 87,6 százalékával – közölte a fehérorosz állami televízió.

Aljakszandr Lukasenka az exit poll szerint hetedik ötéves mandátumát szerezhette meg.

A fehérorosz ifjúsági szervezetek bizottsága által elvégzett felmérés szerint legtöbb szavazatot szerzett kihívója, Szjarhej Szirankov, a fehérorosz kommunista párt első titkára, a voksok 2,7 százalékát tudhatja magáénak, míg a három másik jelölt a 2 százalékot sem érte el.

Az előzetes eredményeket várhatóan hétfőre virradóra teszik közzé.

Az ország választási bizottsága szerint a választópolgárok 85,7 százaléka járult az urnák elé.

A 2020-as választást követően a fehérorosz ellenzék csalással vádolta meg a kormányt, tömegtüntetések kezdődtek, amelyeket a hatóságok erőszakkal fojtottak el, az Európai Unió pedig nem ismerte el a választás eredményét. Emberi jogi aktivisták becslései szerint mintegy 1200 ellenzéki van még mindig börtönben.

Szvjatlana Cihanouszkaja, az ellenzék 2020 óta emigrációban élő vezetője színjátéknak nevezte a vasárnap elnökválasztást, Lukasenkát pedig bűnözőnek, aki megszerezte magának a hatalmat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?