Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Bencsik András Pozsonyban is meghonosítaná a Békemenetet
„Eljött az ideje az első pozsonyi Békemenetnek!” – írta Bencsik András, az Orbán-kormánypárti Demokrata főszerkesztője.
„Eljött az ideje az első pozsonyi Békemenetnek! Ha szuverenista sorstársainknak tanácsra van szükségük, mi itt vagyunk, hogy segítsünk!”
– többek között erről ír Facebook-oldalán Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője szombati bejegyzésében.
Bencsik szerint „nagyon úgy néz ki, hogy az ukrán Majdan-forgatókönyvet alkalmazzák Szlovákiában is”, utalva a 2013–14-es ukrajnai, európapárti tüntetéssorozatra. Ugyanakkor megnyugtatásul hozzáteszi bejegyzésében, van megoldás, mégpedig a Békemenet intézménye.
Amint arról korábban mi is beszámoltunk, pénteken tízezrek tüntettek Pozsonyban és több szlovákiai városban Robert Fico (Smer) kormánya és a korrupció ellen.
(Telex)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.