Nyomás az Unióba!

Talán nem véletlen, hogy magyar gyógyszergyártó cég terméke a Cavinton, amelyet viccelődve feledékenység ellen ajánlunk egymásnak. Nem véletlen, mivel feledős nép ez a (felvidéki) magyar. Ha arra gondolok, amit Frida Kahlo festő édesapja mondott a művészről készült életrajzi filmben, hogy a boldogság titka a rossz memória, lehet hogy nem is olyan nagy baj.

De talán néhány dologra nem árt emlékezni, hogy ugyanazokat a hibákat ne kövessük el újra. Az egyik ilyen jelentős memóriazavarra a rendszerváltozás utáni eufória elmúltával figyelhettük fel. Az aktuális eseményeket boncolgatva egyre gyakrabban találkoztam a „kommunizmusban azért csak mindenki jól élt” konklúzióval, ami viszonylag fiatal korom ellenére mindig megrendített. A kommunizmus nyújtotta kvázi-létbiztonság tényén elnosztalgiázva teljesen feledésbe merülnek azok a tények, amelyek miatt most nem ott tartunk, mint az osztrák sógorok, hanem csak zárkózgatunk. De ugyanúgy elfeledkezünk a megaláztatásokról, a kiskirály pártvezérekről, a mindent amortizáló orosz hadseregről, a társadalmi degeneráltságról, amelynek következményeit még valójában ma is nyögjük.

Pár hónappal ezelőtt egy másik emlékezetkiesés tűnt fel egyre gyakrabban. A május elsejei csatlakozás felé haladva egyre több euroszkeptikus véleménnyel találkoztam. A felvidéki magyarság mintha elfeledkezett volna az európai integrációt megelőző mečiari évekről, Slavkovská miniszter asszony iskolarendszerünkkel való „törődéséről”, de akár Koncoš úr „bátorító” szavaira is gondolhatunk a későbbi vitézek soraiból.

Éppen ezért felvidéki magyarként ne csupán a gazdasági előnyökre vagy hátrányokra gondoljunk! Ne feledkezzünk meg azokról a demokratikus értékekről, amelyek a csatlakozási folyamat során kerültek a szlovák politikai életbe. Azokról a kisebbségi jogokról, amelyeket ma természetesnek tartunk, de akkor, amikor a bátorkeszi vagy a búcsi iskolaigazgatókért izgultunk, korántsem tartottunk olyan természetesnek. Közvetett módon az uniós csatlakozás az MKP kormányba kerülését is elősegítette. E párt politikájához mindenkinek van hozzáfűzni valója, de tagadhatatlan, hogy a magyar kisebbség helyzetét jobbra fordította.

Talán ezért fontos a hétvégére félretenni euroszkepticizmusunkat, hiszen az EP választásokon igen is fontos dolgokról fogunk szavazni. Kisebbségben élve a politikai dimenziók behatárolódnak és átrajzolódnak. Nagy luxus a széthúzás, a megosztottság. Azt is tudjuk, hogy kisebbségi magyarként soha nem fogunk kormányt alakítani. Legfeljebb részt venni benne, ahol az alkupozíciónk erőssége értékes előnyöket hozhat számunkra. A széthúzást különösen megbosszulja az uniós élethelyzet, ahol a lobbizásra és az érdekképviseletre épül a döntéshozatal. Nekünk, magyaroknak fontos volna végre tanulni azokból a hibákból és XX. századi megrázkódtatásokból, amelyeket a gyenge érdekképviseletünknek és a széthúzásnak köszönhettünk. Ezért fontos, hogy részt vegyünk a hétvégi EP szavazáson és támogassuk azokat a képviselőket, akikről úgy gondoljuk, hogy megfelelő módon biztosítanák képviseletünket.

A szerző a Selye János Egyetemi Központ tanára

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?