Nem Langošon múlott

Csaknem 13 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az ŠtB-lista titkosítását illetően az érdekeltek és az ellenérdekeltek egyaránt közömbössé váljanak. A lakosság e szempontból (is) fásult lelkiál-lapotban volt, amikor megtudta, a törvényhozás igennel szavazott Ján Langošnak az eddig titkos iratok kutathatóságát szorgalmazó indítványára. Ne firtassuk, hogy a pártállam kárvallottjai közül most hányan lapozzák végig a róluk készített jelentéseket. Akad-e, aki hirtelen felindultságában némely sírok megtaposására ragadtatja magát? Talán az elcsattant pofonok száma se lesz nagyobb a sokévi átlagnál.

Mindezek ellenére derék dolognak tartom Langoš és társai kezdeményezését. Legfeljebb azzal nem tudok egyetérteni, hogy a törvény elfogadását a hazafisággal hozták összefüggésbe. Mert vajon nem satnya, nem idejétmúlt hazafiság-e az olyan patriotizmus, amely több mint 12 év késéssel mutatja meg magát?

Az összefüggések elmélyült elemzését rendszerint teljesen mellőzve ezerszer konstatáltuk az elmúlt évtizedben: térségünkben Szlovákia az egyetlen ország, amely nem előre lépett, hanem hátrált a pártállami titkosszolgálatok embereinek „kiszűrésében”. Tény, hogy a szövetségi állam kettészakadásakor a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) első tettei közé tartozott a lusztrációs törvény hatályon kívül helyezése. Mélységesen téved, aki úgy gondolja, hogy ez az intézkedés a HZDS-ben működő egykori ŠtB-sek leleplezésének megakadályozását szolgálta. Számukra nem jelenthetett problémát azok dossziéjának kiemelése, akik leleplezése árthatott volna a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak. Más lapra tartozik, hogy az ellenzéki pártok miért csak félgőzzel berzenkedtek a listák titkosítása ellen. Minden politikai erőnek megvoltak a besúgógyanús emberei, akiknek a Rudé krávóban szereplésére érdemes volt úgy reagálni, hogy „ez a lista nem hivatalos”. Emberkéink tehát 1990-től mindmáig az összes jelöltlistán befutóhelyen szerepeltek. Igaz, némelyiküket most megbüntették; nevüket a lista kevésbé befutó helyére vésték fel.

A lusztrációs törvény HZDS általi hatályon kívül helyezése elsősorban a jól működtethető politikai struktúra kialakításának megakadályozását szolgálta. A mozgalom azt akarta elérni, hogy a politikailag iskolázatlan tömeg, amelyet – létbiztonságának elvesztése miatt – sokkolt a rendszerváltás, ne azt tegye, amit Csehország, Magyarország és Lengyelország hasonló sorsra jutott tömege tett azzal, hogy szociáldemokratává alakuló politikai erőre voksolt.

A HZDS-nek saját szempontjából ügyes húzása volt, hogy lebegtette a kommunizmus összeomlásának tényét. Pontosabban: miközben újgazdagokat kreálva szétosztották maguk között az országot, abban a hitben ringatták a szocializmus kétes minőségű kényelméhez szokott munkásosztályt, hogy majd a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom lesz az a politikai erő, amely megmenti az előző rendszer vívmányait. Hogy ezt el is hitessék, ahhoz persze a magukat baloldalinak minősítő politikai vezetők kétbalkezességére is szükség volt. Mindezektől függetlenül azonban érdekes olvasmánynak ígérkeznek a Langoš-törvénynek köszönhetően kinyíló dossziék.