Ne törvényt, pénzt!

Elégedetlenek pél-dául azzal, hogy nem minden egészségügyi dolgozó bérét rendezi az állam. Akármennyire szimpatizálunk a nővérkékkel (megérdemlik, úgy vélem), ebben az egy kérdésben nincs igazuk. Nehogy már az állam határozza meg a magánrendelők, magán egészségügyi intézmények tulajdonosainak, mennyi bért fizetnek bármely alkalmazottnak. Arra, igenis pont arra van a kollektív szerződés, a munkavállalói érdekképviselet, helyben, a munkahelyen.

Sajnos, a nővérek eljutottak a felismerésig, hogy ha nem jogszabály határozza meg a bérezésüket, éhkop-pon maradhatnak, mert a munkáltatónak nincs ínyére a magasabb bérköltség. A magas munkanélküliséggel sújtott régiókban pedig a munkáltató van zsaroló pozícióban, hiszen egy munkahelyre több tucat jelentkező is akadhat.

A gond akkor kezdődik, ha nem akad. Merthogy a háromszáz euróért szakképzett, fárasztó, határozatlan munkaidejű munkavégzés helyett egyre többen választják az elkötözést vagy a nagyon, de nagyon rosszul beállított, munkavállalásra korántsem motiváló szociális hálót.

A kormány szívesen hangoztatja az érdekvédelmi egyeztetést, csak éppen nem jókor és nem jó helyen. Mert, ugye, a munkaerő ára is piaci termék – igen, de csak akkor, ha a munkáltató bevétele sem szabályozott bevétel. Márpedig az egészségügyben a munkáltatók bevétele szabályozott, akár állami, akár magánintézmény legyen a szolgáltató. S így, ha a kormányzat bérekről tárgyal, a munkáltatók logikusan mutatnak rá arra, hogy vajon a forrásokról is tud-e okosakat mondani a kormányzat. Általában itt áll meg a vita, pedig pont itt kellene kezdődni.

Az állam ugyanis nagyon keményen képes befolyásolni a forrásokat. Egyrészt az egészségügyi ellátást szabályozza, és a szabályozáson belül rejtett módon is képes hatni. A rejtett módszer az állam által biztosított személyek járuléka. Az pedig a járulékalap 4,16 százaléka, 34,3 euró havonta. A munkavállalók és vállalkozók esetében a minimális járulékalap a bruttó átlagbér 50 százaléka, és ebből kell fizetni 14 százalékot (59 euró). Azaz az állam a saját biztosítottjaiért kevesebbet fizet, amióta csak ez a rendszer létezik. Mindemellett az állam a legmegbízhatatlanabb járulékfizető – kérdezzék csak meg a biztosítókat. A béremelésre a járulékalap 4,16-ról 5,8 százalékra való emelése jelentené a forrást. Képzeljék, mennyivel egyszerűbb lenne, ha az állam a biztosítottjaiért ugyanúgy fizetne, mint az önmagukat ellátók a minimális befizetéseknél. Nos, itt a járható út az állami – pozitív – beavatkozásra.

Feltéve persze, hogy a biztosítók a nyereségük maximalizálása helyett az emelt befizetéseket valóban az egészségügyi intézményekre költenék, azok pedig nem mosodára és egyéb haveri kiszervezésekre, hanem a bérekre. Ettől a ponttól már nem jegyzet, hanem sci-fi lenne az írás.