Moszkva baráti jobbot nyújtott Ankarának

Ötven évvel ezelőtt, 1953. május 30-án szovjet kormánynyilatkozat tudatta az akkor már NATO-tag Törökországgal: Moszkvának nincsenek többé területi követelései Ankarával szemben, és lemond arról az igényéről, hogy Törökországgal közösen gondoskodjék a Dardanellák és a Boszporusz biztonságáról. Pontosabban: az 1953-as kormánynyilatkozat azt a megfogalmazást használta, hogy „a jószomszédi kapcsolatok megőrzése, a béke és a biztonság megszilárdítása érdekében Örményország és Grúzia kormánya lehetségesnek tartja, hogy lemondjon területi igényeiről Törökországgal szemben”. Sztálin 1953. március 5-én hunyt el, és alig negyed évvel a „generalisszimusz” halála után Georgij Malenkov kormánya deklarálta, hogy felülvizsgálva a korábbi álláspontot, a Szovjetunió lehetségesnek tartja biztonságának biztosítását a tengerszorosok felől olyan feltételek mellett, amelyek egyaránt megfelelnek mind a Szovjetunió, mind Törökország érdekeinek. Az ankarai kormány – szavakban – megelégedéssel vette tudomásul a szovjet kormánynyilatkozatot, egyben arra emlékeztetett, hogy a fekete-tengeri tengerszorosok kérdését a montreux-i egyezmény rendelkezései szabályozzák. A második világháborúban Törökország lényegében Hitler nem harcoló szövetségese volt. Az ország vezető körei nem titkolt terveket szövögettek elég jelentős szovjet területek megkaparintására a Kaukázusban, Közép-Ázsiában, a Volga mellékén és a Krímben. Ankara ugyanakkor szívélyes kapcsolatokat ápolt az Egyesült Államokkal és Angliával. A háború vége felé különösen Londonnal barátkozott, amellyel 1945. május 4-én jelentős kereskedelmi szerződést kötött. Az 1947-es angliai pénzügyi válság azonban az amerikaiak kezére játszotta át a törökországi angol pozíciókat. Különösen a térségnek a Szovjetunióhoz való közelsége erősítette az amerikai érdeklődést. Az Egyesült Államok az 1947-1950 közötti időszakban félmilliárd akkori dollárt fordított a török hadsereg felfegyverzésére és törökországi stratégiai építkezésekre.