London újabb szankciókat jelentett be Oroszország ellen vegyi fegyvernek minősülő harceszközök bevetése címén

Vlagyimir Putyin

Újabb szankciókat jelentett be kedden a brit kormány Oroszország ellen azzal az indokkal, hogy az orosz hadsereg vegyi fegyvernek minősülő harceszközöket vetett be az ukrajnai hadszíntéren.

A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint az orosz fegyveres erők is nyíltan beismerik, hogy veszélyes vegyszereket tartalmazó fegyvereket alkalmaznak Ukrajnában. Ezek közé tartoznak olyan harceszközök, amelyek hatóanyaga megegyezik a tömegoszlatáshoz használt rendfenntartó eszközök összetevőivel, emellett több beszámoló érkezett a fullasztó hatású klórpikrin használatáról is. 

A tárca hangsúlyozza, hogy ezt a vegyi hatóanyagot az első világháborúban vetették be először. 

A londoni külügyi közlemény szerint Oroszország figyelmen kívül hagyja a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményt, és ezzel súlyosan megsérti a nemzetközi jogot. 

A minisztérium felidézi, hogy orosz ügynökök 2018-ban az angliai Salisbury városában Novicsok idegmérget is bevetettek, és ugyanezt a hatóanyagot használták 2020-ban Alekszej Navalnij néhai orosz ellenzéki vezető ellen. 

A Salisburyben történt incidens felidézésével a tárca arra utal, hogy 2018 márciusában a délnyugat-angliai városban Novicsok típusú katonai idegméreg-hatóanyaggal megpróbálták megölni az orosz katonai hírszerzés egykori ezredesét, Szergej Szkripalt – aki kettős ügynökként a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott –, és lányát, Julija Szkripalt, aki látogatóban volt apjánál. 

Mindkettőjüket hetekig válságos állapotban kezelték Salisbury kórházában, de felépültek, és azóta ismeretlen helyen tartózkodnak. 

London gyanúja szerint a merényletkísérletet az orosz katonai hírszerzés két ügynöke követte el, Moszkva azonban soha nem ismerte el, hogy köze lenne a Szkripal-ügyhöz. 

A brit kormány még ugyanabban az évben kiutasított 23 orosz diplomatát hírszerzési tevékenység címén. 

Keddi tájékoztatásában a londoni külügyminisztérium bejelentette, hogy beutazási és nagy-britanniai tartózkodási tilalommal, valamint vagyonzárolást is tartalmazó pénzügyi szankciókkal sújtotta az orosz védelmi minisztérium sugár-, vegy- és biológiai védelmi egységének teljes állományát, köztük Igor Kirillovot, az egység vezetőjét, valamint az orosz védelmi tárca több tudományos és kutatóintézetének tagjait. 

A hivatalos brit meghatározás szerint a vagyonzárolás fogalomkörébe tartozik, hogy brit állampolgároknak vagy Nagy-Britanniában tevékenykedő üzleti vállalkozásoknak tilos bármilyen tranzakció lebonyolítása olyan nagy-britanniai pénzeszközökkel vagy egyéb gazdasági erőforrásokkal, amelyek a szankciótól sújtott személy birtokában vannak, ellenőrzése alatt állnak vagy számára anyagi előnyt biztosítanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?