Már biztos, hogy Világi Oszkáré a Csíki Sör, és övé lett a Csíki Csipsz is

Világi Oszkár

Teljesen Világi Oszkár kezébe kerülhetett a Tiltott Csíki Sör és még két másik romániai vállalkozás, amely a korábbi társtulajdonos, Lénárd András kezében volt, írta meg a Magyar Hang. A lap szerint mindhárom cég óriási veszteséget termelt az utóbbi években és hatalmas adósságot halmozott fel.  

Hivatalosan is Világi Oszkár lett a tulajdonosa a Tiltott Csíki Sört gyártó romániai cégnek, a Lixid Project SRL-nek, írta meg a Magyar Hang. Azt már korábban is sejteni lehetett, hogy a cég felerészben Világi Oszkár tulajdona, de mivel ezt egy holland cég, a Lixid Holding BV mögé rejtette, nem lehetett bizonyítani. 

Világi mindig cáfolta, hogy köze lett volna a Csíki Sörhöz, de az árulkodó volt, hogy idén áprilisig ezt csapolták a DAC stadionjában, a MOL Arénában.

A cég másik fele Lénárd András erdélyi vállalkozóé volt. Ezt a tulajdonrészt szerezhette most meg Világi holland cége, amiben segíthetett, hogy a Lixid Holding tavaly karácsonykor csődeljárást indított a fizetésképtelenné vált sörgyár ellen. A Csíki Sör ugyanis csak tavaly 10 millió lej (mintegy 2 millió euró) veszteséget hozott össze, miközben a bevétele alig volt több 31 millió lejnél (6,2 millió euró). Emellett a cég össztartozása meghaladta a 101 millió lejt (20,3 millió euró). 

Lénárd csipszgyára is Világié lett 

A másik Világi Oszkár kezébe került cég, a Csíki Csipszt gyártó Pityóka Gyár SRL. Korábban ez a cég 80 százalékban Lénárd András tulajdonában volt, a 20 százalékos vagyonrész pedig egy erdélyi politikusé, Hajdú Gáboré volt. 

A 2017-ben alapított vállalat 1,7 milliárd forint (4,26 millió euró) támogatást kapott a magyar állam egyik erdélyi alapítványán, a Pro Economicán keresztül. 

De ez sem sokat segített neki: ez a cég is durván veszteséges, tavaly 50 millió lejes (10 millió euró) forgalom mellett 6,2 millió lejes (1,25 millió euró) veszteséget hozott össze, és az adósságállománya meghaladta a 73 millió lejt (14,6 millió euró). 

A Magyar Hang szerint erről a cégről egyértelműen kiderült, hogy már Világi Oszkár tulajdonában van. A cégnek ugyanis a román cégbírósági bejegyzés szerint a Lixid Holding BV a 100 százalékos tulajdonosa. 

A román előírások szerint viszont nyilvánosságra kell hozni a valódi tulajdonosok nevét is, így derült ki, hogy a holland vállalat Világi Oszkár és Ján Sabol birtokában van. 

Sabol Világi régi üzlettársa, elsősorban a mezőgazdaságban vannak közös vállalkozásaik.  

A harmadik cég, amelyet Világi megszerzett Lénárdtól, a Csiki Retail 2020 SRL: ma már ennek a tulajdonosa is a Lixid Holding BV. A Magyar Hang szerint feltehetően a Csiki Retail kezében voltak a Csíki Sör és egyéb termékek a márkanevei, a kereskedelmi védjegyoltalmak és az azokért kapott licencdíjak. Egyébként a romániai adatbázisok alapján ez a cég is masszívan veszteséges és rendkívül eladósodott. 

Mindenhol Spišák Robert az új ügyvezető

A csipszgyár és a Csiki Retail tehát már a hivatalos cégbejegyzés szerint is a Lixid Holdingé, vagyis Világié és Sabolé, a sörgyár azonban a papírok szerint fele részben még mindig Lénárd kezében van. Ő azonban szeptemberben a cég eladásáról beszélt, ami valószínűleg már megtörtént, mert a cég ügyvezetője Spišák Robert, aki szintén egy Világihoz köthető üzletember. A sörgyár mellett ő az ügyvezetője a másik két cégnek, vagyis a csipszgyárnak és a Csiki Retailnek is. 

A Csíki Sör egyébként csak idén áprilisig volt a DAC „hivatalos” söre, azóta Gambrinust csapolnak a MOL Arénában. 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?