Felmentették szexuális bűncselekmények vádja alól a Madeleine McCann-ügy fő gyanúsítottját

Madeleine McCann

Felmentették a Portugáliában elkövetett szexuális bűncselekmények vádja alól a Madeleine McCann-ügy fő gyanúsítottját, Christian Brücknert egy német bíróságon kedden.

A szexuális bűncselekményekért korábban már többszörösen elítélt 47 éves német férfit a braunschweigi tartományi bíróság két nemi erőszak és két szexuális bántalmazás ügyében mentette fel „elegendő bizonyíték hiányában”. 

Brückner egy éven belül szabadlábra kerülhet, mivel egy másik ügyben kábítószer-kereskedelem és nemi erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének nagy részét már letöltötte, a Portugáliában háromévesen eltűnt brit kislány ügyében pedig továbbra sincs elegendő bizonyíték ellene. 

Brückner februárban állt először a braunschweigi bíróság elé a 2000 és 2017 között Portugáliában történt bűncselekmények vádlottjaként. Bár a bűncselekmények az ibériai országban történtek, a férfit Alsó-Szászországban állították bíróság elé, mert itt volt utolsó állandó németországi lakcíme. 

Az ügyvédek a tárgyaláson bizonyítékok és hiteles tanúk hiányára hivatkozva azt sugallták, hogy a branunschweigi ügyészség nem is indított volna pert Brückner ellen, ha nem lenne gyanúsított Madeline McCann eltűnésének ügyében. 

„Megbízhatatlan tanúkkal volt dolgunk, akik közül néhányan szándékosan hazudtak a bíróságnak” – nyilatkozta a bíró a tárgyalás után. Elmondása szerint a tanúk vallomását erősen befolyásolták azok a Brücknerről szóló médiajelentések, amelyek „szexuális szörnyetegnek és gyermekgyilkosnak” állították be a férfit. 

Az ügyészség 15 év börtönbüntetés kiszabását kérte, az felmentő ítélet után pedig közölte, hogy fellebbezést nyújt be. 

A 45 éves férfit 2020-ban gyanúsították meg azzal, hogy köze van Madeleine McCann eltűnéséhez. 

Christian Brückner visszaeső pedofil, többször elítélték már szexuális bűncselekmények, köztük gyermekek szexuális bántalmazása miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?