Mit tudnak még kitalálni?

Az állam már megint a javunkat akarja. De mi nem adjuk. Legalábbis a második pillérben takarékoskodó mintegy másfél milliónyi szlovákiai polgár nem és nem akar kilépni onnan, hiába a kormánykoalíció sorozatos hisztériakeltése és félrevezető rágalomhadjárata. A népszerűségi csúcsokat döntögető Ficónak a kezére csapnak, ha képletesen az állampolgárok zsebében kezd el turkálni. Ha más pénzéből osztogatnak, az népszerű lehet, de ha az én megtakarításaimra pályáznak, akkor fityiszt mutatok nekik – gondolja az átlagember.

A második nyugdíjpillér ellen indított hadjárat a kormány legnagyobb kudarcává kezd válni. Pedig a koalíció minden nehézfegyvert bevetett. A kormányfő a jegybankelnököt és a médiát is megvádolta, hogy a nyugdíjpénztárak bérencei. A nyugdíjalapokat piramisjátékokhoz hasonlította, és azt mondta, ha ő is a második pillérben lenne, nagyon gyorsan elmenekülne onnan. Viera Tomanová szociális minisztériuma valótlan adatokkal érvelő röplapokat terjesztett a második pillér lejáratására, és a garantáltan növekvő biztos állami nyugdíjak illúziójával áltatja a népet. Az ember csak kapkodja a fejét, és azt kérdezi: mit találnak még ki? Legutóbb Tomanová miniszter asszony azzal állt elő, hogy egyes munkáltatók (a nyugdíjpénztárakkal – kivel mással? – összejátszva) arra kényszerítik a dolgozóikat, hogy a második pillérben maradjanak, illetve belépjenek oda. Állítólag a polgárok panaszolták ezt, az esetek Csacán és Kiszucaújhelyen történtek. Ahogy az már lenni szokott, a miniszter asszony most sem nevezett meg cégeket, amelyeket a fent leírtakkal vádolna. Az egész dologból hiányzik a logika is. A munkáltató az alkalmazott bruttó béréből levont 18 százalékos nyug?díjjárulékot köteles a Szociális Biztosítóba átutalni. Innentől kezdve az ő számára édes mindegy, hogy a biztosító továbbutalja-e az összeg felét valamelyik nyugdíjpénztárba (ha az alkalmazott a II. pillérben takarékoskodik), vagy az egészet megtartja és felhasználja a nyugdíjkifizetésekre. Az újabb támadás már inkább egy szánalmas magyarázkodás kezdetét jelentheti. Ebben a menetben a kormány megpróbálja eladni a csúnya pofára esést, amit nyilvánvalóan sikertelen küzdelmében elszenvedett. Természetesen nem a Fico-kabinet lesz a hibás, amely csak az emberek javát akarta, hanem az aknamunkát folytató külső erők, főleg a mindenkit lefizető nyugdíjpénztárak, és a velük (főleg pénzért) összejátszó újságírók, nagyvállalatok, elemző intézetek és a jegybank. Ez sem változtat azonban a kínos helyzeten, Fico és csapata ezúttal alaposan elszámította magát.

Hiába magyarázza Tomanová miniszter asszony, hogy számára nem az a fontos, hogy húsz, harminc, ötven vagy hétszázezer ember lép-e ki a második pillérből, hanem a polgárok objektív tájékoztatása. Nyilvánvaló, hogy a kampány célja pontosan az volt, minél több takarékoskodó embert kihajtsanak a nyugdíjpénztárakból, mégpedig valótlan információk és hisztériakeltés segítségével. Csakhogy míg ez a szavazatszerzésnél jól mű?ködik, a dolgozók megtakarításainak visszaszippantásánál már csődöt mondott. A másfél milliónyi ügyfélből idáig kilépett 34 ezer ember édeskevés, ráadásul mintegy 10 ezer új dolgozó is belépett a második pillérbe. Egyszóval a kormány kínos magyarázkodásra kényszerül, s be kell ismernie, hogy a magas népszerűségének komoly korlátai vannak, azt sokszor nem lehet aprópénzre váltani. Az emberek nem akarnak a kútba ugrani, még ha Fico biztatja is erre őket.

A nyugdíjreformnak amellett, hogy több lábra helyezte a nyugdíjrendszert és hosszú távon fenntarthatóvá tette, volt még egy legalább ennyire fontos, az emberek gondolkodásmódjára gyakorolt hatása is. A gondoskodó államba vetett feltétlen hit, a térségünkben igencsak erős paternalizmussal szemben megerősítette az egyéni felelősségvállalást, az önmagunk jövőjéről való gondoskodást, a hosszú távra való takarékoskodást, a magántulajdon és a munka tiszteletét. Ez mind kulcsfontosságú a piacgazdaság jövője és gazdasági populizmussal szembeni nagyobb immunitás szempontjából.