Masaryk palesztinai látogatása

A múlt század nagy politikus személyiségei közül csupán Winston Churchill előzte meg: ő 1921-ben járt Jeruzsálemben, igaz, szolgálati úton, mint gyarmatügyi miniszter. A brit politikussal ellentétben a csehszlovák elnök útja nem lehetett hivatalos, hiszen az állam sem létezett még. Az aktus jelentőségén, sőt bizonyos aktualitásán azonban ez a protokolláris körülmény mit sem változtat.

A közel-keleti állapotok már az idő tájt sem voltak ideálisak, de azért Kairóból közvetlen vasúti összeköttetés létezett Jeruzsálemmel, ahonnan az utazó ugyancsak folytathatta útját Bejrútba, sőt Damaszkuszba. Ott átszállhatott az isztambuli gyorsra, majd a Boszporusz partjairól híres Orient expresszel Budapestig, Bécsig, majd Bécsből Prágába utazhatott volna hazatérőben Masaryk, ha – a korabeli igen rossz államközi csehszlovák–magyar kapcsolatok miatt – egyáltalán betehette volna a lábát Magyarországra. (Jellemző tény, hogy 1935-ben Horthy Miklós, a vitéz és nagybányai, párbajra akarta kihívni Masarykot, hogy ekként döntsék el a két ország vitás problémáit.) A hetvenhét éves köztársasági elnököt Alice leánya, Benzoni őrgrófnő, Milan Rastislav Štefánik hajdani jegyese, valamint titkára, testőre, komornyikja kísérte. Végiglátogatták a Jézus személyével összefüggő emlékhelyeket, az elnök találkozott a palesztinai brit főmegbízott helyettesével, a jeruzsálemi főrabbival, aki Magyarországról származott el, beszélgetett a jeruzsálemi csehszlovákiai zsidó közösséggel, ugyanezt megtette Tel Avivban, s természetesen arab személyekkel ugyancsak tárgyalt, akikkel néhány szót arabul váltott, hiszen ifjú emberként a bécsi Keleti Akadémiára készült, és foglalkozott ezzel a nyelvvel is; a pravoszláv egyháznál ugyancsak tisztelgett, a pópákkal pedig oroszul társalgott. Turistaút volt ez? Politikai tett volt. Masaryk jelképnek és tanulságnak szánta a szokatlan közel-keleti utazást.

Ennek az utazásnak egyik következménye lett, hogy Masarykot Tel Aviv díszpolgárává választották 1935-ben, nyolcvanötödik születésnapja alkalmából, s egyúttal érdeklődtek, hogy engedélyezi-e, hogy egy kibucot (olyan közösséget, ahol közös a munka, és mindenki szükségletei szerint részesül a jövedelemből) róla nevezzenek el. Masaryk hozzájárult ehhez, a kibuc azonban működését csak 1940-ben kezdte el, amikor Csehszlovákia már nem létezett, Masaryk sírját a nácik és a cseh kollaboránsok meggyalázták, Terezínben pedig gyilkolták a zsidókat. Nem érdektelen, hogy ez a kibuc most is megvan.

Persze, az is a következmények közé tartozik, hogy a cseh nacionalista sajtó rettenetesen felháborodott, hogy mit keres az államfő a zsidók földjén. Masaryk – szokása szerint – higgadtan, ám határozottan válaszolt: figyelemreméltónak tartotta a zsidó közösség gazdasági eredményeit, jogosnak tekintette az önálló államért folytatott küzdelmet, felhívta a figyelmet arra, hogy létfontosságú a zsidóság és az arabok történelmi megbékélése. (Sajnos, napjainkban is aktuális ez a gondolat.) Masaryk azonban közölte azt is: egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy a keresztény vallások kegyhelyit felkeresse.

Ez volt jellemző Masarykra, aki hívő ember volt, noha nem bízott a tételes vallások egyikében sem, viszont tisztelte mind a zsidó, mind a keresztény értékrendet, mi több, egységben látta őket. A humanizmus egységének szellemében. A humanizmus pedig – álláspontja szerint – a demokratikus politika, a demokratikus állam alapja. Ezért utasította el az antiszemitizmus minden válfaját.

Dr. Luegert, Bécs hírhedten antiszemita főpolgármesterét, aki a magyarországi liberálisokat is azzal vádolta, hogy „elzsidósították” Budapestet, 1907-ben így oktatta ki: „Nem óhajtok előadást tartani a zsidókról, az antiszemitizmusról, mert meggyőződésem: aki hisz Jézusban, nem lehet antiszemita. Nem azért, mert Jézus maga is zsidó volt és az apostolok is azok voltak, s az ókereszténységben sok zsidó sajátosság található, hanem azért, mert ha elfogadjuk Jézust – nem lehetünk antiszemiták, vagy keresztények vagyunk, vagy antiszemiták!” És őszintén megmondta: sokáig maga is hitt a vérvádas babonákban, hogy a zsidók a húsvéti maceszbe keresztény vért kevernek. Ám ezután vállalta a polnai vérvádas perben az ügyvéd szerepét, mert tudta: a félelem légkörét akarják az antiszemitizmussal elterjeszteni a demokrácia ellenében. Masaryk számára egyértelmű: „Nem létezik humanizmus, nem létezik emberiség absztrakt módon. A humanista politikát konkretizálnunk kell, és az elvekből gyakorlati politikát kell teremtenünk”. Masaryk híres jelszava volt: „Jézus és nem Caesar!” Jézus – Masaryk értelmezésében – a zsidó–keresztény kultúra egységét jelképezte, ezért nem szólt külön keresztény és külön zsidó tradícióról. Masaryk Jézusa a kultúrát jelentette, Caesar pedig a nyers hatalmat.

Ellenfelei a legképtelenebb rágalmakkal illették. Természetesen azzal is megvádolták, hogy zsidó bankárok lefizették, megvásárolták. Ez túlságosan valószerűtlenül hangzott, ezért kiegészítésként azt terjesztették róla, hogy törvénytelen gyerekként látta meg a napvilágot, s a valódi apa egy hodoníni zsidó bérlő volt. Svetozár Hurban Vajanský csehellenes indulataitól vezéreltetve „körülmetéletlen zsidónak, Nietzsche karikatúrájának” nevezte. Ez a legenda hosszú életet élt, még 1988-ban is terjesztette Bécsben kiadott könyvében egy Willy Lorenz nevű osztrák diplomata, aki 1975 és 1985 között a prágai nagykövetségen volt sajtóattasé. Még ennél is cifrább kitalációt ismertet Stanislav Polák, akinek A Masaryk család és az antiszemita mítosz című füzete 1995-ben jelent meg. E legenda szerint Masaryk édesapja nem kisebb személy volt, mint maga I. Ferenc József. Az ifjú, tizenkilenc esztendős uralkodó Bécsben találkozott volna a Hustopečéből a császárvárosba érkezett szakácsnővel, Terezie Kropáčkovával, akinek törvénytelen fia nem sokkal korábba halt meg négyévesen. A Ferenc Józseffel történt találkozás után, már terhesen érkezett Hodonínba, és ott ment feleségül Josef Masaryk szlovák urasági kocsishoz, s az ő nevét kapta a hamarosan megszülető Tomáš. No, de mi köze mindehhez a zsidóknak? A Habsburgok közismerten jó kapcsolatokat ápoltak a Rothschildokkal, és ők támogatták – a legfelsőbb kérésre – a fiút, aki később e gesztus viszonzásaként állt ki az antiszemitizmus ellen, s ezért látogatott el nyilván Palesztinába is. Erre a rágalomra szokták mondani: nem semmi még kitalálni sem... Viszont jellemző. Nehéz volt és nehéz ma is demokráciát teremteni.