Már várjuk a márciust

Ősszel még teljesen úgy tűnt, előre lejátszott meccsről van szó, így igazán komolyan senki sem csodálkozott azon, hogy Eduard Kukan már akkor megkezdte kampányát. Ugye, sokan emlékeznek rá, hogy csak megmosolyogták, amikor télen egyszer csak a kilincsükön találtak egy üdvözletet a külügyminisztertől.

Ősszel még teljesen úgy tűnt, előre lejátszott meccsről van szó, így igazán komolyan senki sem csodálkozott azon, hogy Eduard Kukan már akkor megkezdte kampányát. Ugye, sokan emlékeznek rá, hogy csak megmosolyogták, amikor télen egyszer csak a kilincsükön találtak egy üdvözletet a külügyminisztertől. Nem figyeltünk oda túlságosan, hiszen már-már biztosak voltunk benne, hogy ő fog nyerni, s a győztesnek, akár a leendőnek is, ugye, egy kicsit mindig többet szabad, mint a többieknek. Ezután jött Ľubo Roman a hihetetlenül átlátszó és bugyuta reklámplakátjaival, melyekről ennek a lapnak a hasábjain is írt valaki egy ismert amerikai sláger refrénjét kölcsönvéve. Rudolf Schuster újra különutas, a köztársasági elnök először mártírt formál magából, majd kijelenti, hogy nincs is pénze kampányra, de azért figyeljük meg, hogy az elmúlt pár hónap alatt mintha feléledt volna, folyamatosan járja az országot, mindennap fogad valakiket. Ő ezt természetesen úgy állítja be, hogy államfői feladatait teljesíti, de azért valljuk be, a kampányt és ezt a munkát nem lehet egymástól elkülöníteni. A legutolsó vitatott eset, a most hétvégi vatikáni látogatás is komoly vitát váltott ki. A koalíciós pártok közül ketten már most jelezték, hogy nem mennek Schuster kíséreteként a Szentatyához, mert ezt a kampány részének tekintik; az ellenzékből a kommunisták ideológiai okokból, a HZDS Mečiar miatt nem csatlakozik az államfőhöz. Valószínűleg nem marad más hátra, mint a teljesen ateistaként viselkedő smeresekkel feltölteni a csoportot. Az eddigi legprimitívebb húzása Ján Králik SDĽ-es jelöltnek volt: tegnapelőtt bejelentette, hogy a kampány végén különböző kategóriákban díjakat oszt majd ki az újságírók között attól függően, hogy milyen gyakran írtak róla lapjukban, illetve milyen fényben tüntették fel. Nyilván a zsűri elnöke ő lesz, hiszen csakis önmaga szeretné eldönteni, hogy mennyire tárgyilagosak a róla megírt anyagok. Ez azért már roszszabb, mint amikor direktbe lefizetik az újságírót, hogy írjon PR-cikket erről vagy arról a jelöltről. Hogy Vladimír Mečiarról se feledkezzünk meg: ő tegnapelőtt mutatta be új asszisztensét, aki a kampány alatt segíti. A háromszoros miniszterelnök maga mondta el, hogy már nem szőke bombázót vett maga mellé, hanem egy igen derék, frissen érettségizett közép-szlovákiai táncoslányt, akinek ez lesz az első komolyabb feladata, ahol helyt kell állnia. Természetesen Mečiar azt sem felejtette el megjegyezni, hogy az asszisztensére már a felesége is rábólintott, így senki sem szólhat semmit, meg különben is, az illető a legfiatalabb gyermekénél is fiatalabb. A valódi kampány még el sem kezdődött, de már most van min röhögni. Nem voltak még televíziós viták, nem láttunk egyetlen reklámot sem a tévében, nem voltak igazi nagygyűlések, csak suttyomban járja mindenki az országot. Mi lesz itt, ha márciusban valóban elindul a kampány?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?